tölgy

Tovább a cikkre!

Bár tájainkon hét tölgyfaj is őshonos, kertjeinkben alig találkozni velük. Annak ellenére történik ez így, hogy az itt élő fajok többsége szívós, klímánkat kitűnően tűrő növény, korona alakjuk, levélrajzolatuk, látványos makktermésük pedig első osztályú dísznövénnyé teszi őket.

A növényvilág történetében gyakori, hogy egy összefüggő elterjedési területű faj területe szétszakad, s a korábban hasonló megjelenésű (fenotípusú) fajok két elhatárolt területen, más-más irányban változnak. Ilyen területi elszakadás eredményezte a portugál, a kanári és az anatóliai bokortölgy szétválását is.

            A kanári tölgy (Quercus canariensis) levele a legnagyobb a tölgyek között, 12-18 cm. Enyhe éghajlaton csaknem félörökzöld. A 8-12 karéjos levelek lekerekedők, a hajtások erősen pelyhsek.

Csaknem minden nagyobb lombhullató tölgy-alakkörnek megvan a megfelelő zölden telelő típusa. Európa déli részén a cser (Quercus cerris), a molyhostölgy (Quercus pubescens), a kanári tölgy (Quercus canariensis) és a portugál tölgyek télizöld példányai fordulnak elő.

A molyhostölgy elnevezés két, egymáshoz igen közel álló molyhos-pelyhes hajtású tölgyfajt jelent: a kisebb levelű és rövidebb levélnyelű molyhostölgyet (Quercus pubescens)  és a nagyobb levelű, az előzőnél kétszer hosszabb (1,5-2,5 cm-es) levélnyelű vergiliusztölgyet (Q. virgiliana). Rendkívüli hasonlóságuk molyhos-pelyhes hajtásai, levélfonákuk, kis termetük miatt a kertészeti-erdészeti, sőt a botanikai irodalomban sem különítik el őket egymástól következetesen.

Az alföldi magas talajvizű területektől eltekintve a pannon sík- és dombvidék egyik legelterjedtebb tölgye. Elegyfa a cseresekben sík- és dombvidéken, a molyhostölgyes szálerdőkben, a bokroserdők meleg, déli lejtőin, sőt az északi lejtők és völgyek gyertyánosaiban is. Gyakori a savanyú, szilikátos, vulkanikus alapkőzetű területeken.

A hazai erdők talán legelterjedtebb fája a csertölgy. Óriási példányai nőnek az alföldi kocsányos tölgyesekben, ahol 18-22 cm-es levelei alig karéjosak. A legszárazabb mészkőlejtőkön, dolomit-kopásokon 4-5 méteres, aljától ágas kis fává törpül, levelei 8-10 cm-esek, s nemcsak karéjosan osztottak, hanem gyakran egészen a középérig szeldeltek. Makkja jó termőhelyen eléri a 3 centimétert, kopárosokon ennél jóval kisebb, és alsó felét, harmadát vagy kétharmadát feltűnően nagy, hosszan elálló, visszahajló pikkelyű kupacs burkolja.

A kocsányos tölgy az ország legnagy részén honos volt, a Nagy- és Kisalföld magas talajvizű területein, a folyó menti árterek üde talaján, a Délnyugat-Dunántúl és a párás levegőjű magas hegyek nedves talaján is.

Kertkultúránkban nagyobb szerepet kellene kapniuk a természeti adottságainkhoz már alkalmazkodott őshonos tölgyeknek. A jó vízgazdálkodású talajba vagy öntözhető kertekbe a kocsányos tölgyet, szárazabb körülmények esetén a kocsánytalan, a magyar- és a csertölgyet válasszuk, a legsivárabb helyekre a molyhostölgy kerüljön.

            Éghajlati körülményeink mellett, ahol a száraz és csapadékos területek csapadékkülönbsége öntözés nélkül is gyakran eléri a 600-800 mm-t, igen fontos, hogy a fafajokat a környezeti igényeiknek megfelelően telepítsük.

Természetes növénytakarónk alapnövényzete néhány kisebb tájegységtől eltekintve a tölgyes. Mennyivel harmonikusabbak lennének kertjeink, ha a tölgyek szépségükhöz, méltóságukhoz, sokszínűségükhöz mérten kapnának szerepet és a kertek, parkok egzóta szigeteit a tájainkra formálódott tölgyesek fogadnák környezetünkbe!