A borbolya vagy az ismert hazai faj nevén sóskafa (Berberis vulgaris) egyszerű levelű nemzetségének ősi rokon csoportja a repkény- vagy magyalborbolyák és törzses Mahonia-k nemzetsége. Azt, hogy a két nemzetség közel áll egymáshoz, nemcsak az alaki bélyegek hasonlósága, hanem a nemzetség közötti (intergenerikus) keresztezés sikere is mutatja. 1850-ben az elzászi Baumann-faiskola Mahonia aquifolium magvetésében bukkant fel először olyan köztes növény, amely feltételezhetően s sóskaborbolya (Berberis vulgaris) és az oregoni repkényborbolya (Mahonia aquifolia) hibridje. Levelei az éves, rendszerint erőteljes hosszúhajtásokon egyszerűek, mélyen, karéjosan vagy osztottan fogasak, míg a másodéves tengely rövidhajtásai páratlanul hármasan szárnyaltak vagy ötrészesek. A levelek télizöldek, csak tavasszal hullanak le.
Százharminc év alatt sem mutatkozott virág a növényen és bizonytalan, hogy sikerül-e valaha virágzásra bírni. Pedig érdekes lenne a hibrideredetet majd egy magvetés első nemzedékének szórásával ellenőrizni, igazolni.
A Mahoberberis neubertii (a Neubert mahoborbolya) már régóta nem kapható, de szép példányai vannak a gellérthegyi sziklakápolna felé vezető út mellet és sok helyen felbukkan még a budai kertekben és gyűjteményekben. Napos, védett helyen csaknem biztos örökzöld, és sötét lombjával jó színhatású. Kitett helyen vékony, nem igazán örökzöld levelei könnyen megfagynak, illetve leszáradnak a hosszú fagyos időszakban. Árnyékban, félárnyékban biztosabban megtartja lombját, de ilyen helyen kevéssé érvényesül és hosszú, alig elágazó hajtásaival félig heverő növénnyé válik. Ismert rossz tulajdonsága főleg árnyas helyen a lisztharmat iránti érzékenység, amely a leveleket szürkévé, szürkésfehérré csúfítja.
A mahoborbolyák újabb tagja a Mahoberberis aquisargentii csaknem száz év elteltével Svédországban vált ismertté. H. Jensen 1943-ban találta Mahonia aquifolium magágyban azt a különös növényt, amelynek tulajdonságaiból a kínai Sargent-borbolya (Berberis sargentii) kereszteződésére következtetett. A növény hamar elterjedt Nyugat-Európában főleg az angliai Hillier kertészet segítségével. Hamarosan a rendszeresen eladásra kerülő növények jegyzékébe került. A nálunk növő példány is Hillier kertészetéből került hazai földbe, ahol védett, kiegyenlítetten napos talajú, félárnyékos helyen 1975 óta kitűnően tele s olykor virágzik is! Termést azonban nem hoz, 1,5-2 méter magasra nő meg. A levelek kétalakúsága feltűnő: a csúcshajtások erőteljes bőrszerű levelei mélyen karéjosak, fogazottak, míg a másodéves vesszőkön fejlődő törpehajtások nagy ovális levelei sűrűn, finoman fogasszélűek.
Az egész növényéleterős hatású, üde, fényes világoszöld lombja a hideggel szemben ellenállóbb, csaknem biztos örökzöld. Hideg télen a lomb megbarnulhat a bokor kitettebb részein. Védett, meleg félárnyas kertrészek sok örömet okozó szép dísze a Sargent mahoborbolya. A nemzetség közötti további két ismert hibrid inkább botanikai érdekesség, mint kerti dísz.
Kommentek a bejegyzéshez