A virágzás és a magkötés e növénynemzetség egészen különös érdekessége, a parányi jukka-moly (Tegeticula-Pronuba yuccosella) és a növény olyan fejlődéstörténeti egymásrautaltsága, amely néhány napos időeltolás esetén mindkét csoport létét veszélyeztetné. A moly a vele egy területen élő faj virágzása előtt néhány nappal kel ki, s a rajzás, a megtermékenyítés órái után a nőstények szájszervük csápszerű függelékével parányi labdát formálnak a virágzó növények felpattant portokjairól gyűjtött pollenből. Ezt a virág bibekaréjai között lévő mélyedésbe préselik, miközben tojócsövükkel a magház falába tojják petéiket. A megtermékenyült virágokban a fejlődő magok egy része lesz a moly hernyóinak tápláléka.
A meg nem termékenyült virágok lehullanak. A megporzás e sajátos módja okozza, hogy a természetben a hibrid jukkák nagyon ritkák és így nem lehet populációgenetikai jelentőségük sem. Sok millió vagy milliárd magból is alig néhány növény kel ki a jukkáktól ural legáltalánosabb területeken, a félsivatagokban. Webber, aki hosszú éveken át, hatalmas területeket bejárva kutatta a pálmaliliomokat, egy-egy fajból összesen 3-7 magoncot figyelhetett meg munkássága egész ideje alatt. De még ezekből sem mindig fejlődik ki a növény, így egy hibrid megmaradásának, felnövekedésének több milliomodnyi esélye van csupán. Mégis, általános nézet, hogy a pálmaliliomok meghatározását a köztes, átmeneti fajok nehezítik meg. Valóban, de ezek nem a keresztezés, hanem az alaki (morfológiai, fenotípusos) alkalmazkodás, a vegetációtörténti vándorlás eredményei. A jukkákat rendkívül alkalmazkodóképességű, rugalmas, alakilag változékony növénynek tekinthetjük. Meghatározásukkor a fajhatárokat tágabban értelmezzük. Mindebben természetesen nagy kertészeti szelekciós lehetőség rejlik!
Kommentek a bejegyzéshez