Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Értékek és ritkaságok IV. - Rosa (Rózsa)

 

A rózsa is hasonló viharos múlttal dicsekedhet. Eredeti hazája az északi mérsékelt öv, de a trópusi hegyvidékeken is előfordult.

A rózsa igen régóta összefonódik a különböző népek művészetével, vallási szokásaival, életével. A görögök a szerelem, az életöröm jelképeként Aphroditénak, Dionüszosznak ajánlották, templomaikat díszítették, győzteseiket köszöntötték vele. Kréta szigetén, egy knosszoszi falfestményen 3500 éves rózsaábrázolásban gyönyörködhetünk. Ez a legidősebb rózsaábrázolás, amit ismerünk. Rodosz sziget virága is a rózsa. Erről kapta a nevét, és rózsa díszíti az első rodoszi pénzérméket is. Az ókori görögök és rómaiak is nagyon kedvelték a rózsát. Homérosz Iliászában olvashatjuk, hogy Aphrodité a halott Hektór testét rózsaolajjal kente meg. A történetírás atyja, Hérodotosz és a tudományos botanika megalapítója, Theophrasztosz több mint kétezer évvel ezelőtt már írnak a rózsáról.

A perzsa városok már évezredekkel ezelőtt termesztett rózsamezőktől illatoztak. Onnan került a virág Babilonba, ahol az államhatalom jelképévé emelkedett, s ahol Sargon király már közel ötezer évvel ezelőtt rózsafákat ültettetett. A zsidók babiloni fogságának talán egyetlen előnye az volt, hogy ott ismerték meg a rózsát. Az egyiptomiak is kedvelték, halottaiktól búcsúztak vele.

A közel két és fél ezer éve élt kínai bölcs, Konfucius is szívesen és gyakran beszélt a pekingi rózsakertekről, de ekkortájt már könyvek is jelentek meg e virágról Kínában.

Az évszázados, sőt évezredes indián rózsakertekről Kolumbusz hozta az első híreket. Mexikóban az azték kertek egyik kedvelt dísze volt.

A mórok is híres rózsatermesztők voltak. Spanyolországban és Észak-Afrikában is ők terjesztették el a rózsakultuszt. Kár, hogy a córdobai kertek és az Alhambra híres szépségű rózsakertjei manapság már csak halvány emlékei az egykori virágpompának.

Az arab és a török kertekből sem hiányzott a rózsa, s mivel nemcsak gyönyörködtek benne, hanem szívesen használták illatos olaját is, igen nagyra értékelték. Feljegyezték, hogy a IX. század elején a bagdadi főpénztáros 300 000 korsó rózsavizet követelt tartományi adó fejében. Romantikus történetekből, így a Rózsadombon eltemetett Rózsák Atyjáról, Gül Babáról szóló elbeszélésekből tudjuk, hogy aki a török háremkertek rózsáit megdézsmálta, halállal fizetett.

Ma leginkább szépsége, illata, bája miatt kedveljük a rozsát. Alig hihető, hogy ez az idillikus hangulatú virág Rómában egykoron a bátorság jelképe volt. Győztes csaták után rózsakoszorúval, rózsadíszes címerpajzzsal jutalmazták a harcban jeleskedőket. Később, Augustus császár idején a rózsa a nagyvilági élet tartozéka lett, mely kapcsolódott az élvezetekhez, növelte az ünnepek fényét, és a szerelem virága lett. A vonzódás jeleként a fiatalok rózsakoszorút küldtek egymásnak, és azzal ékesítve táncoltak. Ünnepi lakomákon rózsával díszítették házaikat, asztalaikat és magukat. Rózsaszirommal szórták fel termeiket, rózsavízzel töltötték meg fürdőmedencéiket. Boroskelyhükbe rózsaszirmot áztattak, süteményt díszítettek, ételt ízesítettek vele. Heverőikre illatos rózsaszirommal töltött párnákat tettek. Állítólag Elagabalus császár (i. sz. 218-222) egy pompás ünnepség alkalmával azzal lepte meg vendégeit, hogy a terem mennyezetébe épített furfangos szerkezettel rózsaszirommal árasztotta el a vendégeket. Olyan tömegű virágszirom hullt le, hogy többen belefulladtak. Senecától, Néró császár bölcs nevelőjétől tudjuk, hogy a rózsát meleg vízzel töltött csövekkel fűtött üvegházban nevelték, hogy egész évben virítson. A Római Birodalomban annyi rózsát termesztettek, hogy még a gabonát is kiszorította, amit ezért Egyiptomból kellett vásárolniuk. De a fényűzés e divatos kelléke még így is kevésnek bizonyult. Plinius rosszallóan szóvá is tette, hogy már távoli országokból kell drága pénzen a rózsát behozatniok. A falakat rózsamintás freskókkal ékesítették. A tragikus sorsú Pompei egy szép damaszkuszi rózsa freskóját őrizte meg számunkra.

A kereszténység eleinte megvetette a bűnös pogányság e hivalkodó virágát, de később - természetesen más jelentéssel - észrevétlenül mégis beszivárgott a legendákba, vallási szokásokba. Szűz Mária virága lett, és a fehér rózsa azóta is Mária örmmének, az arany rózsa pedig megdicsőülésének jelképe. Úrnapi körmeneteken rózsaszirom virágszőnyegeken lépkednek, Szent Domonkos imafüzére rózsafüzér lett. Nevét onnan kapta, hogy eredetileg a füzér gyöngyeit szorosra préselt, ragasztott rózsaszirmokból formálták. A pápa megalapította az Erény Aranyrózsája érdemrendet, és VI. Adorján, az utolsó német származású pápa (1521-1523) a titoktartás jeleként a gyóntatószékekre rózsát vésetett. A sub rosa (rózsa alatt) kifejezés - ami titoktartást jelent - egyesek szerint onnan ered, hogy Cupido (Ámor, Erósz), a szerelmi vágy pajkos istene, a szerelem jelképeként rózsát ajándékozott Harpokratésznak, a hallgatás istenének, mintegy megvesztegetésül, hogy ne árulja el Venus szerelmi ügyeit. Mások szerint onnan ered, hogy a görögök a Xerxész perzsa király elleni döntő ütközet tervét egy rózsalugasban, titkos megbeszélésen készítették elő. Tény, hogy ha úgy kívánták, hogy egy beszélgetés vagy tárgyalás titokban maradjon, akkor a terem mennyezetére élő rózsát függesztettek. Később ezt rózsastukkódíszek helyettesítették. A sárospataki várban ma is „Sub rosa terem”-nek nevezik azt a szobát, ahol 1666-1671-es Habsburg-ellenes tanácskozások, az ún. Wesselényi összeesküvés titkos megbeszélései folytak, s a mennyezetet rózsák díszítik. Így került a rózsa a gyóntatószékekre is így maradt meg a „rózsa alatt” kifejezés azóta is, ha bizalmas ügyről van szó. Az egykori rózsanap (május 11.) később a pünkösdbe olvadt.

A rózsa a lovagkorban a csipkebokorral befuttatott várkastélyok világának és a lovagi históriáknak a virága lett. A mesevilágban a híres Grimm testvérek Csipkerózsika című története állít emléket e kornak.

A francia kertekbe és szokásokba a XIII. században vonult be, és máig nem lankad a rózsakultusz. Mesélik, hogy amikor Mária Antónia 1770-ben, XVI. Lajoshoz utazván, egy éjszaka Provence-ban szállt meg, a rózsatermelő provence-iak a virág illatos szirmaival ágyaztak neki.

A XIX. század elején kétezer rózsafajta bontotta virágait a párizsi Luxembourg-parkban.

III. Napóleon fontainebleau-i rózsakertje is messze híres volt, de akkoriban számottevő kastélyt gazdag rózsakert nélkül sehol sem lehetett elképzelni.

A rózsa hosszú életű lehet, de az alig hihető, hogy ezer évig is éljen. Pedig az eddig ismert legöregebb vadrózsa (Rosa canina)-fáról, amelyik a németországi Hildesheim-katedrális oltárfülkéjében nő, ezt állítják, és egy érdekes mondával meg is erősítik. E szerint i. sz. 815-ben egy vadászat alkalmával az istenfélő Ludwig (Jámbor Lajos) császár elszakadt kísérőitől, és az erdőben töltötte az éjszakát. Amikor másnap kastélyába visszatért, észrevette, hogy szent ereklyetartóját elvesztette. Később, nem messze attól a helytől, ahol aludt, egy vadrózsabokor védelmében megtalálták, de arról levenni többé nem tudták. A király ezt égi jelnek vélte, és ezért először egy kápolnát emeltetett a helyen, majd püspöki székhellyé avatta. Ez volt az alapja a mai Hildesheim-katedrálisnak, és e körül épült fel a mai város.

A rózsakultusz, a kor romantikus ízlésének megfelelően, a múlt század közepén érte el csúcsát. Rafinált rózsalugasok, allék díszítették a kerteket, s ahova csak lehetett - kapura, rácsra, falra, épületre, sőt szobrokra és szökőkutakra is - rózsát futtattak.

Szépsége a nép ajkáról is gyönyörű dalt fakasztott:

 

Ha én rózsa volnék

Nemcsak egyszer nyílnék

Minden évben négyszer virágba borulnék

Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak

Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak.