Délközeli kertek 1.

A mediterrán éghajlat és növényzet összefüggése

A mediterrán, azaz a földközi-tengeri növényvilág sajátos földrajzi körülmények között alakult ki, feltételei az óceáni mérsékelt öv, a száraz szubtrópus, a tenger- (óceán-) közeliség és a klímahatárt jelentő hegyvidékek egyidejű jelenléte. Ennek megfelelően a mediterrán klímaöv sajátossága a téli óceáni mérsékelt övi magas légnyomású légmozgás, amely hatalmas esőzésekkel a téli nedves periódust okozza. Szemben a forró, száraz, sivatagi felszálló légáramlatú nyárral, amely hosszú hónapokra, esetleg az egész nyári félévre kiterjedő száraz időjárási szakaszt jelent a térségben. A tenger s főleg a lassúbb felmelegedésű óceán mérsékli a nyári, sivatagi eredetű meleget, télen pedig, a klímahatárt élesebbé tevő, az északi mérsékeltövi frontbetörések nagy részét meggátoló hegyláncok előterében hathatósan felmelegíti a levegőt, ami a nagyobb (szelektív erejű) hidegek kialakulását gátolja meg.

A mediterrán klíma jellemvonásai tehát négy pontban foglalhatók össze:

1. téli csapadék,

2. mérsékelt hideg, azaz enyhe, tenyészidőszaknak megfelelő hőösszegű tél,

3. nyári szárazság, azaz szárazsági nyugalmi szakasz,

4. szabályosság, azaz a periódusok közel naptári pontossággal váltják egymást.

E földrajzi feltételek és klímavonások nemcsak a Földközi-tenger medencéjében, a Mediterráneumban alakultak ki, hanem a másutt is (Kalifornia, Chile, Dél-Afrika és Ausztrália egyes óceánparti területein). A szó szoros értelmében helytelenül bár, de ezekre a területekre is ma már ugyancsak a „mediterán" kifejezést használják, mint az elsőként megismert, földközi-ten­geri „Mediaterra" esetében. Így tehát Földünkön öt mediterrán területről lehet szó ezek közül egy, a Mediterráneum valóban két földterület (kontinens) közötti, míg a többi négy óceánok partján alakult ki, Amerikában E-D irányú, a Cordillerák, illetve az Andok, Afrikában pedig K-Ny irányú táblás hegytömbök védelmében. A mediterrán vidékek minden esetben a 30-dik és 40-dik szélességi kör között, a sivatag és a mérsékelt öv közé ékelődnek. Míg Európában és Amerikában a nagy hűvös mérsékelt övi szárazföldi területek húzódnak a keskeny mediterrán öv mögött, addig a déli féltekén a mérsékeltövi, 40-60-dik szélessé­gi kör felé eső területeket az óceán uralja, így ezeknél a téli hideget mérséklő áramlatok és a téli maximális hidegfrontok egyaránt a víz felől érkeznek. Ez az oka, hogy az utóbbi területek mediterrán növényzete érzékenyebb a hidegre, mint az északi félteke mediterrán növényvilága.

A négy fő vonással jól körülhatárolt mediterrán klíma ismérvei alapján úgy gondolhatnánk, hogy a szelektív fagyhatástól védett, és nagyon sajátos éghajlati szakaszossághoz alkalmazkodott mediterrán flóra csak csekély honosítási lehetőséget nyújthat kertjeink vagy a mérsékelt övi termesztés számára. A flóra-evolúciós és termesztési vizsgálatok azonban egyáltalán nem ezt bizonyítják.

Őstörténeti visszatekintés

A földtörténeti középkor végén és a Harmadkor elején az északi féltekén északról lehúzódó ún. Arctotercier (azaz északi sarkköri-harmadkori) flóra jelenik meg fokozatosan, az akkor még tagolatlan ősóceán, a Thetys északi partvonaláig húzódva, egy meglehetősen egységes vegetációt alakítva ki. Az északi félteke harmadkori flórája a laurázsiai szuperkontinens területének nyugati (amerikai) oldalán, a harmadkori gyűrt hegyláncok észak-déli iránya miatt kevésbé, illetve alig, míg a keleti eurázsiai földrészen a hegyláncok kelet-nyugat irányú gyűrődése miatt jobban elkülönült egy északi és egy déli flórává, de úgy, hogy a fajok lehetséges (potenciális) fagytűrőképessége lényegében nem változott az elszigetelődés utóbbi 30-40 évmilliója alatt. Ez a „konzervativizmus" mentette meg mindkét földrészen a harmadkori flórát a jégkor időszakában, és ez a körülmény okozza azokat a sokszor meglepetést jelentő honosítási megfigyeléseinket, hogy még a legdélebben izolálódott, elkülönült fajok magágyi szelekciójakor a mérsékelt övben teljesen télálló egyedek válogathatók, szelektálhatók ki.