A hazai erdők talán legelterjedtebb fája a csertölgy. Óriási példányai nőnek az alföldi kocsányos tölgyesekben, ahol 18-22 cm-es levelei alig karéjosak. A legszárazabb mészkőlejtőkön, dolomit-kopásokon 4-5 méteres, aljától ágas kis fává törpül, levelei 8-10 cm-esek, s nemcsak karéjosan osztottak, hanem gyakran egészen a középérig szeldeltek. Makkja jó termőhelyen eléri a 3 centimétert, kopárosokon ennél jóval kisebb, és alsó felét, harmadát vagy kétharmadát feltűnően nagy, hosszan elálló, visszahajló pikkelyű kupacs burkolja. törzse egyedülálló a hazai tölgyek között, tapintásra sem foszló, kemény, mély bordáktól sávos. A bordaközökben a friss kéreg vörösbarnán fut egészen a talajig.
Elterjedési területének északi határa éppen a Kárpát-medencében húzódik, a Palócföldön, Csallóközben és a Kárpátok előhegyein még megterem, egészen Ausztria keleti határáig, de távolabb, Közép- és Nyugat-Európában már nem található.
Mit ér a cser? Nálunk a tűzifa jelentős részét adja: szívós, rugalmas, gyakran göcsörtös és csomós fája szép erezete ellenére sem tartozik a legkedveltebb nemes fák közé. Sok sarjat nevel, szívós fa, ezért az erdészek nem becsülik eléggé. Kertész szemmel nézve, száraz helyen haragos zöldje, a keskeny leveleknek a fényt minden irányba törő, különös olajos fénye, rajzolatos árnyéka a becsesebb fák közé emeli.
A cser nem bővelkedik fajtákban, a leírt változatok (a var. austriaca egyenletes, ép szélű, osztatokkal, karéjokkal, vagy a kisázsiai szürkén pelyhes fonákú, bőrszerűbb levelű, nagyobb makkú és kupacsú típus a var. tournefortii) csak annyira térnek el, hogy egyetlen erdőben vagy egy magágyban is fellelhető ekkora változékonyság. Kertészeti formái (a keskenyen szeldelt levelű 'Laciniata' és a fehérrel tarkázott levelű 'Variegata') inkább arborétumokba való érdekességek.
Száraz, öntözést nem igénylő kertekben a molyhos tölggyel együtt a legszebb környezetet adják. A cserfák a legnagyobb aszályban is olyan rendíthetetlenül zöldek, ami alig tapasztalható különös (egzóta) fákon. Tavaszi dús virágzásuk is látványos. A virágtakaró levél nélküli porzós virágok a hosszú virágzati száron önmagukban jelentéktelenek, de összhatásban a fakadó zsenge lombbal mégis kedves látványt nyújtanak.
Az ősz lassan hat a cserre: sokszor még október végén is zölden díszlik, mígnem a levelek lassan megsárgulnak és sárgás-barnán, szárazon megmaradnak egészen tavaszig. Ez a téli lomb a törzsre felfuttatott és az ágakra is kimerészkedő borostyán örökzöldjével, valamint más, a fák környékére és alá ültetett örökzöldekkel és virágzó cserjékkel remek színhatást nyújt. Száraz helyeken szép kiegészítő örökzöldje a tűztövis (a Pyracantha) ragyogó narancsvörös vagy sárgásvörös terméseivel, a virágdíszes cserjék közül a barátcserje (a Vitex agnus-custus), a liláspiros tollbóbitás, ősszel lángoló színű cserszömörce (Cotinus coggygria). A levendula és az orvosi zsálya, a júniusi virágpompát adó, nagy fehér virágú babérszuhar (Cistus laurifolius), a mézillatú, sárga virágú jeneszter (Spartium junceum) és a fa törzsére, ágai futtatott trombitafolyondár (Campsis) is hatásos együttest alkot a csertölggyel.
Szép mint magányos fa. Földig ágas, gömbös koronája különösen akkor mutat, ha elég alacsonyan ágaztatjuk el, így terjedelmes lesz és jobban érvényesül szép rajzolatú törzse, vezérágrendszere.
Ha az erdei hangulat áll közel hozzánk, kevés gondot adó kertet telepíthetünk cserrel, molyhostölggyel és virágoskőrissel (Fraxinus ornus-szal). A váltakozó sötét és világos törzsek alatt lehet nyírt gyep, de valóságos erdővilágot teremthetünk a természetes kísérő cserjékkel: ilyen a cserszömörce, a fagyal (Ligustrum vulgare), az ostorménfa (Viburnum lantana), a borbolya (Berberis vulgaris), a dudafürt (Colutea arborescens) és a szép sárga virágú pillangós cserjék, a zanótok (Cytisus hirsutus, C. nigricans) vagy a cserjés koronafürt (Caronilla emerus). Öntözéssel a nyírt gyep vagy a változatos örökzöld telepítés nyújt természetes, tájba simuló, mégis formákban, színekben gazdag világot.
Kommentek a bejegyzéshez