Az észak-amerikai Sziklás hegység déli részén élő, karcsú termetű, rövid, lapos emeletekbe rendezett ágrendszerű, kékes vagy ezüstszürke lombú faj, amely az északabbi rokont, a havasi jegenyefenyőt (A. lasiocarpa) váltja fel. A század elején (1903-ban) került Európába, s szinte ezzel egy időben a hazai arborétumokba, így 1905-ben a Folly Arborétumba is. Ez sajnos néhány éve kiszáradt. A Kámoni Arborétumban, a Saághy-kastély mögött ma is pompás példánya áll. A róla készült oltványok mind több helyen bukkannak fel, mert a Szombathelyi Kertészeti Vállalat már saját fiatal anyanövényeiről rendszeresen szaporítja. A fa szépségét karcsú, tömött ágazatú, kékesen, ezüstösen hamvas lombja és szürkésfehér, puha, kissé foszló felszínű, vastagon parás kérge adja. Jelentős díszértékűek tobozai is. Az oltványok a magoncoknál korábban hozzák tobozvirágzataikat, és azután kétévenként rendszeresen, néha tömegesen érlelik hengeres, gyertyaszerűen felfelé álló, 8-12 cm hosszú, hamvas liláskék, fehéren gyantafolyásos tobozaikat.
Előnye, hogy nem nő túl nagyra, közepes termetű fa lesz, így kisebb kertekben is jól elfér. Kéksége az ezüstfenyőével vetekszik, lombozata azonban kevésbé merev. Déli, de magashegyi származása következtében inkább a hegyvidéki, a nyugati és északkeleti országrész növénye lehet. Másutt kiskerti különlegességnek, inkább a kert hátsó részébe telepítsük: sík vidéken például, ne kerüljön az előkertbe, de lombos tájon, ahol kevésbé nyúlik ki a látképből, már kevésbé zavarja a környező táj lágyságát. Eredeti termőhelyén gyakran él együtt nevadai cirbolyával (Pinus flexilis), a bozontos fenyővel (P. aristata), a csavarttűjű fenyővel (P. contorta), magashegyi nyír- és nyárfajokkal, félsivatagi, magashegyi törpecserjékkel és bokrokkal (Jamesia, Cercocarpus) és magashegyi törpejukkákkal (Yucca glauca, Y. stricta), így lehetőleg próbáljunk ezekből a fajokból társítani hozzá.
Az arizonai jegenyefenyő gyakran Abies procera ‘Argentea’ néven kerül forgalomba, így sokszor téves jelöléssel terjed. A két fajt azonban könnyen megkülönböztethetjük: az Abies procera sohasem parakérgű, tűi ívesen felhajlók, csaknem hengeresek, a hajtás csúcsán összehajlók vagy felívelők. Ezzel szemben az arizonai jegenyefenyő lapos, egyenes tűi előre irányulóan szinte rásimulnak a hajtásra, s a tűk a hajtáscsúcson szétállók.
Kommentek a bejegyzéshez