A pálmaliliomok

A Kárpátoktól és az Alpoktól körbefogott  -  nem történelmi, hanem növényföldrajzi és klimatikai értelemben vett  -  Pannon sík- és dombvidéken (Eupannonicum) sajátos pannon kerteket, illetve kertformákat alakíthatunk ki. Az az ellentét, amely a természetben is olyan lenyűgözően szép, kertjeinkben már megvan vagy megvalósítható: a délies lejtők vízvesztő száraz területeinek, letörpült bokorerdeinek éles határú találkozása a vízbefogadó területek üde, jó víztartó képességű, szerves anyagokban gazdag erdőfoltjaival, erdőségeivel.

A vízvezető lejtőn a növényzet a lehulló csapadék harmadát hasznosítja, a vízefogadó területeken a többszörösét. Még a csekély kerti rézsű is, a nyári félév 300 milliméteréből csak 100 milliméterrel gazdálkodhat  a vízelfolyások miatt, míg a mellette (alatta) levő borostyánosban ez a mért és számított érték öntözés nélkül a 900 mm-t is elérheti. A térszint csekély rendezésével már kis távolságon belül is jól megférnek egymás közelében a  hidegtűrő félsivatagi növények (félcserjék, kaktuszok) és velük szemben az ellentétes oldalon a hidegtűrő szubtrópusi örökzöldek. Mindkét kerti növényzet valósággal önfenntartó, az épített környezetbe is elhozza azt az izgalmas ellentétet, amely a természetben lépten-nyomon megfigyelhető. Ezt az éles ellentétet hiába kersnénk a párásabb, rövidebb és hűvösebb nyarú nyugat-európai területeken, tőlünk keletre pedig a szélsőséges hideg miatt vallanának kudarcot a növénytelepítők.

A sorozatunkban szereplő növények, noha azonos nemzetségbe tartoznak, sokszínűségükkel, ellentétes jellegükkel éppen e két szélsőség, a nedves szubtrópikus és száraz félsivatagias világ hangulatteremtő, kertjeinkbe új színeket hozó vezérnövényei. 1973-ban, az észak-amerikai gyűjtőút eredményeit összefoglalva, a „Télálló kaktuszok, agavék és pálmaliliomok” című könyv sorra bemutatta a nálunk is ültethető pálmaliliomokat és hazai kísérletre biztatta azokat, akik szívesen fáradznak új növények telepítésével, szelekciós munkával és új növénynevelési módszerek bevezetésével. Akkor még sok faj hiányzott a kísérleti növények közül, azóta már valamennyi nálunk is telepíthető észak-amerikai faj beérkezett az országba. Az 1985-ös kemény tél megfigyeléseit is magába foglaló tapasztalatokról számolhatunk be, sok faj szélesebb körű ültetését is javasolva.

A pálmaliliomok kizárólag az amerikai térségben  - az Egyesült Államokban, mexikóban és a Karib szigeteken  -  honosak. Csak az USíban 30-35 faj él s vagy kétszer annyi az egész elterjedési területen. A liliomfélék családjába (Liliaceae), a Yucca nemzetségbe tartoznak. Egyszikűek, így szórt edénynyalábok, évgyűrű nélküli és csak korlátozott vastagodásra képes törzs, hosszú, szalagszerű, vékony szálas vagy víztározó alapszövetektől húsos bőrszerű levél, nagy fehér, egynemű virágtakaró levelek és két (egy külső és egy belső) lepelkörből álló, hosszú fürtökben vagy elágazó fürtös fürtben, virágbugában nyíló virágok jellemzik. Levélállásuk csavarvonalas (spirál). A nyugalmi időszak kisebb megszakításaitól eltekintve folyamatosan növekednek. A levélrózsák, üstökök (a törzses fajokon) csak a virágzásig fejlődnek, a virágszár kialakulásakor be is fejeződik a hajtás élete. A törzs növekedése csak új levélrózsa  -  üstök  -  kifejlődésével folytatható. A törzses szubtrópusi és száraz szubtrópusi-félsivatagi fajok a terméses szár tövéből, tehát az üstök csúcsából, míg a mérsékeltövhöz alkalmazkodottak  -  az évelő növényekhez hasonlóan  -  mindig a talaj közeléből, a tőrózsa alatti szárrész elvesztésével újulnak meg. A pálmaliliom fajok a fás, illetve évelő életforma váltása mellett a félsivatagok, szárazföldi éghajlatú magas hegyvidékek meghódításához a levelek átalakulásával is alkalmazkodtak. Egyes fajok (típusok) levelei egészen keskeny szálassá váltak, másoké vastag bőrszövettel és víztározó húsos alapszövet kialakulásával váltak alkalmassá a szárazabb területek meghódítására. Magoncaik szélesebb, vagy lágy levelükkel az első években mutatják az alkalmazkodás irányát.