A cédrusok

Különös nemzetség a [[wikipedia:Main Page]] cédrus: hajtásrendszere akár a vörösfenyőké (Larixoké) szórt csavarvonal szerinti tűállású, hosszú hajtásokból és örvös hatású csomókban álló tűjű törpehajtásokból áll, de ellentétben a vörösfenyővel hajtásaik örökzöldek, csak a 3 éves tűk kezdenek hullani. Tobozai éretten széthullanak úgy, hogy csak a középtengely marad a fán akár a jegenyefenyőké, de ez utóbbitól eltérően nem egy, hanem 2-3 év alatt fejlődnek ki: késő őszi beporzás után az erdei fenyő és más hosszútűs, tűnyalábos fenyő (Pinus) tobozfejlődéséhez hasonlóan tobozka alakban várják meg a következő évi hajtás- és egyben tobozfejlődési időszakot, s csak egy ismételt áttelelés után érik el végleges méretüket, a magvak pedig érettségüket. A termős és porzós tobozkák egyaránt felállók, a törpehajtások csúcsán végállók, magányosak, a termősük alig észrevehetően parányiak, a porzósok viszont 4-10 cm hosszúak, az északi mérsékeltöv fenyői között semmilyen más nemzetséghez nem hasonlíthatók, legfeljebb a déli félteke araukáriaféléinek hatalmas porzós tobozaira.

Ciprus vagy cédrus

Ciprusok, cédrusok, pálmák, babérfák... Valahogy így él bennünk a szubtrópus, a mediterrán növényzet képe. Ha pedig a pálma, a ciprus, a cédrus együtt nő, utóbbiak legfeljebb a havas esőig szigorodó telű tenger- és óceánmelléki tájak növényei gondolhatná, aki csak hallomásból ismeri e növényeket. S hogy melyik a cédrus, melyik a ciprus, erről is gyakran zavaros a kp (hányszor kapunk cédrusként cipruságat vagy fordítva), annyira összefonta e két oly távolálló nemzetség fogalmát a Dél.
A cédrusok csak a szélességi kör szerint "délszakiak", egyébként a termőhelyi szélsőségek növényei, csak a himalájai cédrus él legalábbis elterjedési területe nagyobb részén kiegyenlített éghajlaton. A többi faj (miközben alig távolodik el a Földközi-tenger partvidékétől) a félsivatagi forró nyár szelídített magashegyi változatát, máskor a néha mínusz 25 fokig is lehűlő és hónapokig zord időjárású magashegyi tél megpróbáltatásait kapja. Ezek jól eltűrik a tél végi gyors nappali felmelegedést, majd a naplementét hirtelen követő, hajnalra már akár mínusz 12 fokos hideget, vagy a vissza-visszatérő tél kemény támadásait.

Kibírták a legkeményebb telet

Érdemes a Bautzen közeli születésű Rade Károlyt idézni, aki a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium meghívására jött hazánkba, és a mai Kertészeti Egyetemelődje, a Kertészeti Tanintézet vezető főkertésze volt 1884 és 1914 között. "A kertészek között elterjedt vélemény, hogy a cédrusfélék a hideg iránt érzékenyek, alaptalan. Sok éven át szerzett saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy a Cedrus atlantica fajhoz sorolt cédrus fajták nemcsak nem érzékenyek a hideg ellen, hanem a legedzettebb fenyőfélékhez sorolhatók." Azóta sok évtized eltelt a századforduló táján vagy korábban földbe került cédrusok óriás fákká növekedtek Alcsúton, Iharosban, Pinnyén, Velem határában és másutt. De a cédrusügy nem haladt igazán: a "honosítási kísérlet" túl hosszúra nyúlt, s a honi kertek, parkok, út menti telepítések ma is hiányolják a fenyők talán legszebbikét, a cédrust. Pedig egy-egy példányuk, kisebb-nagyobb csoportjuk éppúgy szép látvány lenne a budapesti tereken, a Gellérthegy nyárra kisülő déli lejtőjén, vagy az üde Margit-szigeten, mint vidéki városok terein, kertes házak, villák környezetében, néhány jól "kitervelt" helyen, út menti létesítmények közelében, autópályákat kísérő rézsűkben. A cédrusok megérdemlik, hogy legészakabbra, a kontinens belsejében, ahol még otthon érzik magukat új otthonra találjanak a pannon sík- és dombvidéken.
A múlt század közepén József főherceg által Törökországból hajón és lovas kocsin hozatott cédrusfa Alcsút határában, a Csaplári-erdőben már 1891-ben elérte a 17,6 méteres magasságot, és a másfél méteres körméretet, azóta magassága már több mint 20 m, körmérete meddig 2,5 m. Hasonló korú "óriásfa" Somogy megyében, az Iharosberényen áthaladó egyik főút fölé magasodik: ez himalájai cédrus. Budapest legnagyobb cédrusa a Kondor utcában, Fedák Sári egykori villája kertjében található, libanoni cédrus: a 20-as években került végleges helyére, a törzs körmérete mellmagasságban meghaladja a 2 métert és 10 méteres magasságban lapos ernyőként terül a kert fölé. A Cák-Velem határában látható terebélyes atlaszcédrus a németországi Hesse cégtől 1905-ben a Folly Arborétumba érkezett gyönyörű kék cédrusok vagy a herényi faiskola anyatelepén magasodó, kissé felemelkedő oldalágazatú cédrusok, mind e fák fagytűrő képességét bizonyítják, hisz valamennyi túlélte a hírhedt 1928-29-es telet, s a szigorú és enyhe, a lassan vagy hirtelen érkező telek változatos sorát.
A cédrusok a szárazságot is remekül állják, hajtásaik tavasszal gyorsan kifejlődnek, s attól kezdve párolgást csökkentő, viaszos-hamvas tűleveleikkel, a talajt és ágat-ággal árnyékoló rajzolatos ágrendszerükkel könnyedén dacolnak szárazsággal, hideggel. Csoda-e, hogy a cédrusokat mindig különös tisztelet övezte, példányaikban a művészi lélek mindig egyediséget, jelképet keresett és talált? Négy fajuk a Nyugat-Himalájától Libanonon, a kisázsiai Taurusokon, Ciprus hegyvidékein át nagy megszakítással az Észak-afrikai Atlasz- és a Rif-hegységekben honos.

Visszaszivárogtak

Valamikor sokkal nagyobb elterjedésűek voltak a cédrusok Eurázsiában, bizonytalan földtörténeti középkori (120-80 millió éves krétai) adatok után a harmadkorból már bizonyosságot nyújtó részletek kerültek elő Európa más részéről és Szibériából. Az bizonyos, hogy a harmadkor végén Európa hegyvidékein gyakoriak voltak, hozzánk legközelebb Horvátországban bukkantak maradványaikra (Paleocedrus extenctus). A jégkor (Pleisztocén) idején szorultak ki Európából, és csak az európai hegyvonulatokhoz csatlakozó, de már más kontinensekhez tartozó kisázsiai és észak-afrikai területeken maradtak fenn. Hosszú idő után ezúttal már az emberi tevékenység, a kertkultúra nyomán újra visszaszivárogtak kontinensükre. Angliában, az olasz és svájci tavak vidékén, Dél-Európában és az atlanti partokon fel Hollandiáig, keleten a Krímben és a Kaukázus alatt, a leggyakoribb díszfák közé tartoznak. Az NSZK déli részén különösen Mainau-szigetén díszlenek szép cédrusok. Sok északi városban, még a Keleti- és Északi-tenger mellékén is ültetik. Azután nagy térbeli szünet következik: azok a területek, ahol már nem maradtak meg a tél szélsőségei miatt, vagy ahol megmaradnának ugyan, de még nem fedezték fel igazán értéküket: a Kárpát-medence nagyobb részén és a Balkánon.
Vannak azonban jó példák: Macedóniában utak mentén már láthatók fiatal himalájai cédrustelepítések, a bolgár parkokban is egyre gyakoribbak a cédrusok, és különösen a gyűjtők körében kiskertekben, nyaralók körül újabban nálunk is mind gyakrabban tűnnek fel. Úgy látszik Pannóniában ezek az utolsó cédrus nélküli évtizedek, a cédrusfa valóban a jövő növénye lesz.

2010-ben megjelent CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető!