A ház körül növő mérgező gyomok különösen vidéken okoznak gondot, ha az állat lelegeli vagy a gyermekek gyomrába kerül. A burgonyafélék családjában több, közeli rokon mérgező gyomnövényt is ismerünk.
Így kertek szélén, szemétdombon, parlagokon nő a nagy, fehér, tölcséres virágú, ázsiai eredetű csattanómaszlag (Datura stramonium) és az ibolyásan erezett, szennyessárga szirmú, európai származású beléndek (Hyosciamus niger). Levelük, magjuk erősen mérgező. Hatóanyagaik közül legfontosabbak a hioszciamin (atropin), Szkopolamin alkaloidák. Kis mennyiségben bódító, görcsoldó, fájdalomcsillapító, altató hatásúak. Főzetüket valaha szülési fájdalmak érzéstelenítésére alkalmazták. Nagyobb adagban hallucinogének, mérgezőek, őrjöngésig fokozódó hatásuk halállal végződhet. Gyermekeknek 20-30, felnőtteknek 100-150 mag a halálos adag. Ezért volt megalapozott 1985 őszén hazánkban a lencsétől való félelem. Egyik napról a másikra ugyanis száznál többen betegedtek meg a fővárosban lencsétől. Hamarosan kiderült, hogy az atropin jelenlétére utaló, látászavarral, végtagzsibbadással, erős szívdobogással járó mérgezési tüneteket a lencsébe keveredett csattanómaszlag magok okozták. Mint a lencse gyomnövénye, az aratással került a lencse közé, ami tisztítás nélkül jutott a kereskedelembe, illetve az étkezdékbe. Az apró, sötét magokra - különösen a sötét szemű lencsefajta között nem figyeltek fel, és belefőzték az ételbe. A szerény ebéd adagoknak és a gyors intézkedésnek köszönhetően szerencsére haláleset nem történt.
A csattanómaszlagnak közeli rokona a hasonló méreganyagú és hatású, eurázsiai eredetű nadragulya (Atropa belladonna) és farkasbogyó (Scopolia carniolica), de ezek erdei növények. A nadragulya fényesfekete termései talán mind között a legmérgezőbbek. Ugyanakkor több állatfaj, pl. a tehén, a madarak, a nyulak alig érzékenyek a méregre, a kolorádóbogár meg egyenesen kedveli a nadragulyát. A szóbeszéd szerint Marcus Antoniusnak a seregét is nadragulyával mérgezték meg, amikor i. e. 34-ben a Római Birodalom keleti terjeszkedésének érdekében a parthusokkal háborúzott. Linné azért nevezte el Atropának, mert a három párka közül Atroposz vágja el az élet fonalát. Másik nevét (belladonna = szép hölgy) pupillatágító hatása miatt kapta. Az európai reneszánsz idején a hölgyek, később inkább a színésznők használták. Szemükbe cseppentették, hogy tekintetük fénylő, pillantásuk csábos legyen. Sajnos a hozzá nem értő alkalmazás sok visszavonhatatlan baj forrása lett, mint ahogy mind az öt említett növénnyel való visszaélés vagy tudatlanság is sok halálos szerencsétlenséget okozott. Látomáskeltő hatásuk miatt a középkori varázslóknak, a vándorcigányoknak, trópusi fajai pedig a közép- és dél-amerikai indiánoknak a varázsnövényei voltak. A maszlagot Franciaországban találóan boszorkányfűnek, az indiánok pedig temetővirágnak nevezik, mivel úgy vélik, hogy a maszlag okozta látomásos bódultságukban találkozhatnak az eltávozottakkal. Indián varázslók és Delfi papjai, jósnői az istenekkel való kapcsolatteremtésre használták a maszlagot. A nadragulya, beléndek, farkasbogyó és maszlag főzetéből készült a középkori boszorkányszombatok varázsitala. A bennük lévő tropan alkaloidák, különösen a szkopolamin szexuális természetű, színes hallucinációkat okoztak.
Kommentek a bejegyzéshez