Miért épp a télálló kaktuszokról?

A kaktuszok napjaink sikernövényei! Igénytelenek, helyigényük sem nagy, s változatosságuk alakban, színben alig ismer határokat. Ezt már csak kiegészítheti a pompás virágzás, ami­kor az apró csillagok vagy az óriás tölcsérek szinte beborít­ják a növényeket.

A kaktuszgyűjtésnek azonban van jó néhány buktatója, s talán ez az oka, hogy kaktuszt szinte minden házban, de szép növényekből álló gyűjteményt csak itt-ott láthatunk. Az egyik kétségtelenül a kaktuszok azonos gondozásában rejlik.

A klíma alapvetően befolyásolja a növény növekedését, fej­lődését, igényét és sok esetben a megtartás sikerét is. S ehhez szorosan kapcsolódik a teleltetés: szinte alig van olyan kaktusz, amely szobanövényeink általános kezelése mellett a telet ne sínylené meg. A nappalok rövidülnek, s nemcsak a napsü­tés marad el, hanem a megvilágítás tartama is lerövidül. A szoba melegében növekedni indult kaktuszok ilyenkor növekedésük négy alapfeltételéből- a levegőből, vízből, hő­ből és fényből - hármat megkapnak, miközben az utóbbiból nincsen elegendő. Növekedésre kényszerülnek, megnyúlnak, és sápadt hajtásaikon legfőbb díszüket: alakjukat és színek­ben változó dús tüskézetüket veszítik el. A legtöbb növény­nél a természetes környezet nem maradéktalanul optimális, s a kultúrába került példányok gyakran szebbek, mint eredeti termőhelyükön. A kaktuszok sem optimumukban nőnek: legtöbbjük előnyben részesíti a jó talajt, a nyári permetezést, amitől 'gyorsabban növekednek, fejlődnek. Ám közben pont azt a szépségüket veszítik el, amit a természet sanyargatása váltott ki belőlük: zömök hajtásaikon összetömörülő sűrű tüskéiket és szőrzetüket vagy a hajtásaikat borító kékesszürke hamvasságot! Mit tegyünk tehát? Mindenekelőtt ismerjük meg növényeink származását, vegyük figyelembe azt a klímát, amelyben eredetileg nőttek, s amennyire lehet, gondozzuk őket élőhely szerinti természetes csoportokban, télen pedig kényszerítsük őket nyugalomra! A legalkalmasabbak erre a célra a fagymentes, világos helyiségek. Ilyen azonban nem sok házban van, a helyiségek vagy fűtöttek, és akkor melegek, vagy fűtetlenek, és akkor télen az otthagyott növények meg­fagynak. Neveljünk hát olyan fajokat, amelyek fűtetlen helyi­ségben, kertbe állított üvegházban vagy akár a szabad ég alatt r, felnevelhetők. Talán még többen hódolnának a kaktusz­gyűjtés szenvedélyének, ha a fagymentes hónapok után nem okozna gondot a szabadban szépen fejlődött növények elhe­lyezése, ha nem kellene búcsúzni növényeink szépségétől a téli hónapok alatt, később pedig megválni legszebb példánya­inktól - mert már túlnőttek a lakás keretein. Valóban, miért kell nyomorgatnunk dézsában, pincelejárókban a szép, nagy virágú medvetalpkaktuszokat, ablak előtti sötét polcokon a kis gömbös vagy oszlopos növényeket akkor, amikor oly sok szép kaktusz - kicsi és nagy termetű egyaránt - áttelelhet a szabadban, védelem nélkül vagy egyszerűen egy föléjük húzott, esőtől óvó fóliatakaró alatt? A szabadban, természetes körül­mények között átteleltetett növények, ha már elérték a virág­sásra érett kort, nagy tömegben hozzák a virágokat tavasszal vagy nyár elején. Talajban szertefutó gyökérzetükkel a szűk kis cserepekben nyomorgatott példányoknál egészségesebben nőnek, a telepekben fejlődő fajok pedig nagy, akár félméteres átmérőjű foltokat is beborítanak. Ha ilyen növényeink van­nak, csak rajtunk áll, hogy mennyire tudunk egy szép, ízléses, kaktuszos kőkertet, sziklakertet berendezni, mennyire tudjuk kaktuszainkat kertjeink színfoltjai közé természethűen beil­leszteni.

A természet kaktuszkertjei gyönyörűek! Nem „kaktusz­halmazok”, nem az egymás „hegyére-hátára” ültetett növények kusza összevisszasága. Ez a botanikus kertek nyárra kiülte­tett kaktuszainak és más szukkulens növényeinek minden har­móniától mentes, rossz példája. Nem! A kaktuszkert élő kert! A kaktuszok között illatos félcserjék, dúsan virágzó csillag­fürtök és mézelő sivatagi aranypipacsok milliói díszlenek! Ami kertjeinkben is a kaktusz, a kő és a közéjük ültetett virágzó növények természethű harmóniája teheti a kaktuszokkal dí­szes sarkot élővé, kertünk érdekes, egzotikus részévé. A sza­badföldi kaktuszkertben lehetőség nyílik arra is, hogy legter­mészetesebb kísérőiket, a pálmaliliomokat és az agávékat is közéjük illesszük. S még egy: a télállókaktusz-kert gondolata Európában itt, nálunk vetődik fel először. Pedig Amerika hidegebb területein már sok magángyűjtő tart hidegtűrő kaktuszokat és a „Hardy cactus” kollekciók csaknem minden nagyobb ottani kaktusz­ magajánlatban fellelhetők. Hogy Európában miért nem fordí­tottak nagyobb figyelmet e növényekre, első pillanatban nehe­zen érthető. De magyarázatot keresve könnyen eljuthatunk arra a következtetésre, hogy egy ilyen kertnek csaknem tör­vényszerűen itt, Közép-Európában kell megszületnie, hisz Nyugat-Európa túl esős a kaktuszoknak, tőlünk keletre pedig, ahol talán még szárazabbak a telek, túl nagy a hideg. A télen is virágzó Dél-Európában pedig a Dél odatelepített kaktusz­óriásai mellett ki gondolna az Észak szerényebb képviselőire?