Treemail

Bejelentkezés

Navigáció

Képek a galériából

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

A Pinus nemzetség

Tengerparti fenyő (Pinus pinaster)

Európa leghosszabb tűjű és tobozú, legtermetesebb összhatású tűnyalábos fenyőfaja: a tűk hossza meghaladhatja a 20, a tobozoké pedig a 23 centimétert. Tűi nyalábonként párosával állnak, vaskosak, rugalmasak, bőrszerűen kemények, belső, ághoz simuló oldalukon viszonylag simábbak, a külső, domború oldalon a kiugró, éles tobozkörömtől (apohysis) fűrészes körvonalúak, a parányi hegyben végződő pikkelyköldöktől szúrósak. Kérge, széles lemezekre repedezik, kissé szürkével fedett vörösbarna, a repedések mélyén világos narancsbarna.

Japán fehérfenyő (Pinus parviflora)

A korábban japán fehér fenyő néven ismert faj 1954 óta két, egymástól jól elhatárolható faj gyűjtőfogalma. Az egyik a Pinus pantaphylla, főleg észak-japáni, a másik faj, a Pinus himekomatsu áthúzódik a déli szigetekre. A két faj elterjedési területe átfedi egymást és itt, azonos éghajlat mellett különösen szembetűnőek a toboz felépítésében, a hajtásrendszerben és a kéreg jellegében mutatkozó különbségek.

Jeffrey-fenyő (Pinus jeffreyi)

Szinte kizárólag Kaliforniában, a Sierra Nevada és a Siskiyou-hegység magasabb öveiben honos. A Sierra Nevada ezer méternél magasabb övében a legkülönfélébb növénytársulások tagja: laza szórványos állományokat képez több más tűnyalábos fenyőfajjal (Pinus monticola, lambertiana, ponderosa, contorta), jegenyefenyőkkel (Abies magnifica, procera), megtalálható ott még a Calocedrus decurrens, a Tsuga mertensiana, a Thuja plicata, magasabb helyeken az Abies concolor és a Juniperus occidentalis.

Himalájai selyemfenyő (Pinus wallichiana)

A Himalája hatalmas, trópusból a szubtrópusba és onnan az alpesi hóhatárig vezető hegylánca az északi vonulatok száraz területeiről eltekintve az örök pára, a meg-megismétlődő kiadós esők területe, ahol 2-4 ezer méter között 4-6 ezer mm eső hullik évente. A növényzet buján növekedik, és a leveleket, a fenyőtűket az eső, a lecsapódó pára gyöngyszemei húzzák lefelé. Az e tájon formálódott növények minden ízükben ezt a világot tükrözik, növekedésük gyors, ágazatuk laza, leveleik, tűik lágyak, hosszúak, csüngők.

Óriástobozú fenyő (Pinus coulteri)

Van-e olyan növénygyűjtő, aki látványos, dísztárgynak is beillő óriás tobozai láttán ne kívánna kertjébe ilyen fenyőt? Bár a legfőbb vonzerőt kétségtelenül a toboz mérete, súlya, karomszerű, hegyes pikkelycsúcsoktól oly különleges megjelenése adja, a mi éghajlatunkon és termőhelyi adottságaink mellett inkább a fiatal fa hosszú, kékesszürke tűlevelekkel díszlő, tiszteletet parancsoló megjelenésére alapozhatunk. Tobozai nálunk nem érik el a kaliforniai méreteket (30-40 cm-es hosszú, 15-25 cm széles), de így is tekintélyesek lehetnek.

Európai mandulafenyő (Pinus pinea)

A Mediterráneumból származó mandulafenyő kis vagy közepes termetű fa, amely idősebb korára vízszintesen álló, sűrű ágaival sajátságosan ellaposodó, ernyőszerű koronát fejleszt, egyedülálló látványt nyújt a kertekben, parkokban. A fiatal hajtások szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. Az áttelelő rügyek megnyúlt oválisak, pikkelyeik visszahajlók.

Mexikói diófenyő és változatai (Pinus cembroides)

Az Észak-Amerika középső és nyugati területein, valamint Mexikóban élő diófenyők az európai mandulafenyő (Pinus pinea) rokonai. Magjaik éppúgy aránytalanul nagyok a tobozpikkelyekhez és a megszokott szárnyas fenyőmagvakhoz képest, mint a pinea-fenyőé. A diófenyő elnevezés különösen a sivatagi példányok tobozaira találó, amelyeknek diónyi tobozain mindössze két-három pikkely védelmében fejlődik a mag, a többi fejletlen marad. A diófenyők nagy elterjedési területén négy változat és több forma él. Az alapfajnak tartott Pinus cembroides var. cembroides háromtűs, a var. edulis kéttűs, a var.

Koreai selyemfenyő (Pinus koraiensis)

Ezüstös vagy szürkészöld, dús lombozatával sok tekintetben a Kárpátokban és az Alpokban honos cirbolyfenyőre (Pinus cembra) emlékeztet, koronája azonban kevésbé tömött, tűlevelei hosszabbak, merevebbek, a tengely felé kevésbé visszahajlók. A ritkább ágrendszerük folytán megjelenésük erőteljesebb. A rendszerint egytörzsű, szabályos kúp koronájú koreai selyemfenyő hazájában 20-30 méterre is megnőhet, nálunk a legnagyobb, 15-20 éves hazai példány 6-7 méter magas. Az idősebb (60-80 éves) európai példányok törzsátmérője 30-40 cm.

Nevadai cirbolya (Pinus flexilis)

Ismert jelenség a fenyőféléknél, hogy a száraz, szinte félsivatagos, kietlen területekről származó fajok párás, kiegyenlített éghajlatú termőhelyen olykor a felismerhetetlenségig eltérnek az őshazában élőktől.

Cirbolyafenyő (Pinus cembra)

Az Alpok és a Kárpátok hegyláncainak érdekes maradványbennszülött faja. Toronyszerűen kimagasodó tömött kúpja a távoli tundráknak megfelelő alhavasi, havasi övben ott jelennek meg, ahol már csak a törpefenyő és télen a hótakaró védelmében lapuló törpecserjék állják a természeti erők próbáit.

Oldalak