Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Képek a galériából

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Pálmaliliomok

A „Yucca-probléma”

Valamikor, a Pangaea még összefüggő őskontinensének trópusi erdőségeiben a fák koronáira törő hatalmas liliomfélék: - az őssárkányfák nőttek. Azóta a kontinensek messze

Denver-New York

A busz ablakából néztem, és nem láttam mást, csak füves síkságot a látóhatárig: ritkás ürümbozótokat, közepükből szétugró merev jukkarozettákat. A préri most az egyetlen látni­való lesz 400 mérföldön keresztül, s még jó, hogy nem észak­ról délre utazom, mert akkor 2500 mérföldön át tartana! E ha­talmas síkság pedig nem síkság! Mérföldenként 10 lábat eresz­kedtünk a Sziklás-hegységről, hogy 5500 lábról lassan 1500 láb­ra érkezzünk.

Törpekaktuszok között

Vendéglátónk, Mrs. Heacock harminc éve járja a Sziklás­hegység erdők fölé nyúló kopár sziklaoldalait, és gyűjti, neveli kertjében Észak különös törpekaktusz csodáit. Kertjében csak törpe Opuntiákból 90 különböző faj és forma él, a Pedio­cactusok színváltozatának egész sora s a Neobesseyák, Echino­cereusok tömege! Különösen az Echinocereus triglochidiatus formagazdagsága lepett meg a Cereoidák között. Már eddig is meglepő volt a Chisos-hegység alig tüskés, húsos példányai után az érős tövisű, zömökebb, kontinentális formákat látni.

Át a Sangre de Cristón

A Sangre de Cristo 4000 m-es hegylánca Santa Fe fölött ma­gasodik és húzódik messze északra, Kolorádóig. Gerincén túl keletre pedig a Sziklás-hegység lejtő lába lassú fokozatos­sággal süllyed és simul bele Oklahoma füves síkságaiba, a préribe. Santa Fe feledhetetlen villanás: régi spanyol roman­tikus árkádsorok, a reggeli nap éles kontrasztja s a kis spa­nyol templom harangszava.

Kaktuszgyűjtő úton a Manzano-hegységben

Belen határában, átléptük a Rio Grandét, amely itt kis pata­kocska formájában csörgedezett. Éppúgy nem lehet ráismerni a Big Bend Rio Grande-élménye után, mint ahogy a Dunára sem a fekete erdő aljában. A folyón túl még lágy lankák látszottak, dimbes-dombos füves síkság, s a látképet a Manzano-hegység napégette, fagy bomlasztotta köves csúcsai zárták le. Innen Belenből nézve alig hinné el az ember, hogy az előttünk maga­sodó Mosca csúcs 9700 láb, tehát meghaladja a 3000 m-t! Nem, hisz Belen is másfél ezer méteren fekszik.

Látogatás Belenben

Hosszú hónapok után végre ismét eljutottam Belenbe, s mond­hatom, némi izgalommal vártam a találkozást Horst Kuenz­lerrel. Néhány dolgot már tudtam róla; tudtam, hogy német származású természetkedvelő ember, aki a rohanó nyugat­európai élet elől húzódott ide a csendes prérire, új-Mexikó még mindig ritkán lakott, füves síkságokba és sziklás, vad hegyekbe táguló végtelen világába. Tudtam, hogy időnként kaktuszokat gyűjt Mexikóban, hogy kapja a magokat Amerika messzi tájairól is, és továbbítja a kaktuszokra éhes Európába.

Agave parryit gyűjtünk

Arizona volt utam csúcspontja! Mesevilág ez mindenkinek, de talán még inkább annak, aki olvasni tud a természet köny­véből, mert a sziklás, kopárnak tűnő táj csak annak lehet egy­hangú, aki nem hajlandó észrevenni, hogy természetes környe­zetünk emberi alkotások nélkül is milyen szép; s aki idegen­kedve tekint arra a világra, amelyet az ember még nem hódí­tott meg, és érintetlenül őrzi ősi, vad világát. A busz ablakából figyeltem a növényvilág küzdelmét a létért, szinte foltról foltra s hosszú mérföldeken keresztül, amíg a sivatagtól a fenyveser­dőkig eljutunk!

Phoenix-Globe-Superior és a Boyce Thompson arborétum

A nyitott kocsiból filmként suhant előttünk a táj, s még tar­tottak a házak, a város, amikor már megjelentek a hatalmas saguarok, s közöttük az embernél is magasabb termetű, lán­cos termésű Cylindropuntia fulgidák. Alattuk legfeljebb méter magas Cylindropuntia acanthocarpák tüskés bozótjai húzód­tak meg feltűnően kétféle tüskeruhában: az egyiknek világos hatást kölcsönzött a sok szalmasárga tüske, míg változata (avar. ramosa) sötétnek tűnt a csaknem fekete-vörös tüskéktől.

Pasadena-Paim Springs-Phoenix

Az estét még San Franciscóban töltöttem; bejártam utoljára a város fényárban úszó utcáit, felkapaszkodtam a dimbes-­dombos utcák hajlatára, ahonnan festői kilátás nyílt az egyete­méről híres Berkeley és Oakland felé, s ahol a pompás Golden Gate-bridge és vetélytársa a Bay-bridge szeli át a tengeröblöt. Éjfélkor indultam; a busz ablakából még utoljára az egykori dokkok londoni Big Benre emlékeztető kivilágított tornya maradt emlékképemben, s a fénymozaik felhőkarcolók tömege. Aztán elnyelte a látnivalókat egy hosszú alagút, s a San Fran­ciscó-i látomás már nem is tért vissza többé.

„Kalifornia, itt vagyunk, itt vagyunk...”

Az aranyláz nyugatra tartó, megtépett vándorai Kaliforniába érve megcsókolták a földet, és egyszerű, önfeledt dallamban törtek ki: „California here we are, here we are...", s bár kissé sajnáltam a búcsúzást a hozzám oly közel álló sivatagi világ­tól, engem is elragadott a Kaliforniába érkezés kíváncsi öröme s az Ottóból és Ildi húgomból kitört régi dallam - ők ugyanis már tényleg várták a búcsú pillanatát a forróságtól és a „sivár” tájtól.

Oldalak