Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Képek a galériából

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Lucfenyők

Lucfenyő fajták (Picea glauca Conica)

1904-ben Rehder, a neves amerikai dendrológus természetes mutánsként bukkant rá a kertészeti kultúrában később oly népszerűvé vált formára. Külföldön és itthon egyaránt gyorsan elterjedt, a legtöbb mérsékeltövi botanikus kertben megtalálható. Szabályos, tömött kúpjai számos kiskertben, magángyűjteményben is díszlenek. A cukorsüveg fenyőnek Európába került első példánya (Orléans, Franciaország) 60 éves korában körülbelül 4 méter magas volt. Nálunk ismert (valószínűen) legtermetesebb, jó embermagasságú egyedei az Erdőtelki Arborétumban láthatók.

Lucfenyő fajták (Picea omorika Nana)

A szerbluc hazánk legkülönbözőbb helyein bebizonyította már: körülményeink között általában megél, jól tűri a hideget, megállja a helyét a nem túl száraz területeken, sőt a városi parkok többségében is jól fejlődik.

Lucfenyő fajták (Picea abies Cranstonii és a Picea abies Viminalis)

Gyűjteményes kertek, parkok örökzöld együttesei, például luctelepítései változatosabbá alakíthatók olyan fajták, formák ültetésével, melyek termete ugyan hasonló az alapfajéhoz, lombozatuk, elágazás rendszerük azonban a megszokottól eltérő. A „Cranstonii” és a „Viminalis” bár évtizedek alatt tekintélyes méretű fákká növekednek kisebb kertekben is jól elhelyezhetők. Számot kell azonban vetni a kertképet jelentősen befolyásoló, esetleg azt meg is határozó alkatukkal, árnyékolásukkal.

Lucfenyő fajták (Picea abies Finedonensis)

A kertészeti szelektálás, nemesítés területén általában jelentős eredmény, ritka esemény, ha egy faj színes lombú, tarka, évszázadonként változó színtónusú vagy legalább a kihajtáskor eltérő színű. A lucfélék között eddig csak néhány fajból ismeretes mutációs eredetű színes klón, fajta. Ilyenek például az ajáni, keleti (kaukázusi) vagy a fehér luc sárgán kihajtó és később visszazöldülő kultúrformái (Picea jezoensis ‘Aurea’, P. orientalis ‘Aurea’, P. glauca ‘Aureospicata’) vagy az ezüstfenyő (szürkeluc) sárgásfehér tónussal színeződött formája, a P. pungens ‘Flavescens’.

Lucfenyő fajták (Picea abies Inversa)

A kertbarátok, növénygyűjtők körében korántsem ismeretlen, mégis elég ritkán ültetett lucfajta. Több mint 120 éve ismert: R. Smith bukkant rá a közép-angliai Kilnet Hall-ban. Érdekes, csüngő-visszahajló ágú példányai a parkban, kertészetben egyéni jellegű, különleges hangulatú növényegyüttest alkotnak.

Lucfenyő fajták (Picea abies ‘Nidiformis’ és ‘Repens’)

A lucfajok külső megjelenését és kertészeti alkalmazását, a növényegyüttesekben betöltött szerepét nagyban meghatározza, hogy többnyire a szélsőséges éghajlatú vidékek lakói. Magas hegyek sziklás, kőgörgeteges lejtőin, erdőzónák felső fahatárán, a tajgaöv zöld világában vagy mocsaras vidékek társulásaiban, száraz vagy párás, olykor kifejezetten hideg klímájú területeken egyaránt megélnek.

Szerb luc (Picea omorika)

Föld- és vegetációtörténeti folyamatok szerencsés alakulásának köszönhető, hogy ez az érdekes fenyőfaj melynek legközelebbi rokona Japánban és az amerikai Oregon államban élnek a Bosznia és Szerbia határvidékén fekvő hegyekben, kis területeken és szórványos állományokban ugyan, de fennmaradhatott. Elterjedési területe a Drina folyó középső és felső folyásának vidéke, ahol állományai és kisebb csoportjai a bükkösöktől szorongatva leginkább a sziklaperemeken, a lombos fajok számára kedvezőtlen terepadottságú részeken telepednek meg.

Himalájai luc (Picea smithiana)

A Himalája 2000 m feletti régióinak melegebb vagy hűvösebb, de mindenképpen párás, csapadékos klímájára gondolva nem lehet csodálni, hogy e lucfaj épp méltóságteljesen csüngő hajtásaival, szubtrópusias éghajlatot híven tükröző s a nemzetségben egyedülállóan hosszú tűi révén kelti fel a figyelmet. Elterjedési területén, Afganisztántól India északi részein át Nepálig, a hegyvidékek 2100-4000 m közötti magassági övében lejjebb összefüggő erdőségeket alkot, a magasabban fekvő zónákban állományai felritkulnak, s széltépett, szabálytalan alakú fái az alpesi öv határán lassan eltünedeznek.

Keleti (kaukázusi) luc (Picea orientalis)

Kevés lucféle ajánlható jobban hazai telepítésre, mint a Kaukázus és a csatlakozó ÉK-anatóliai magashegyek e sötét lombú, terebélyes, széles kúpalakú fenyőfaja. Összhatása közelről sem olyan merev, mint a lucoké általában, környezetének inkább szubtrópusi hangulatot kölcsönöz. A rendszerint szabályosan szimmetrikus korona vázát a sudaras törzsről lágy ívekben lehajló csúcsukkal kissé felemelkedő oldal- (vezér-) ágak képezik, amelyekről a vékonyabb oldalágak az atlasz cédrusra, hemlokfenyőre emlékeztetően fordított „V” alakban szétterülve, dús lombozattal töltik ki a koronát.

Ajáni luc (Picea jezoensis)

A hazai kertekben, parkokban különösen a síkvidéki és középhegységi területeken a lucfélék telepítésével célszerű mértéktartóan bánni. Kissé északias hangulatot teremtő megjelenésük, merev lombozatuk ugyanis inkább csak a hegyvidéki kertekben illik a környező tájba. A Piceák korántsem egyöntetű megjelenésűek: egy-egy méltóságteljes, finoman lecsüngő hajtású, tömött, sötét lombozatú, nagy karcsú koronájával díszítő faj egyedeit, csoportjait nagyon találóan, stílusosan helyezhetjük el atlantikus klímájú vagy hegyvidéki területeinken.