Treemail

Bejelentkezés

Navigáció

Képek a galériából

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Jegenyefenyők

Nemes jegenyefenyő (Abies procera)

A század elején ültetett példányok lassan kiöregednek, elpusztulnak. Tíz évvel ezelőtt a szelestei és a rátóti fa is egyre rosszabb állapotba került. Ekkor úgy látszott, a faj rövidesen eltűnik a hazai parkokból. Szerencsére nem így történt. A Szombathelyi Kertészeti Vállalat faiskolájából kigördülő autókon lassan megszokott látvány a tömör tűállású kékesszürke lombozatú nemes jegenyefenyő. A közel 70-80 évnyi űrt most úgy látszik, igyekszünk behozni: egyre több választékosan telepített kiskertben és parkban látunk fiatal nemes jegenyefenyőt.

Numidiai jegenyefenyő (Abies numidica)

A pannon sík- és dombvidéket féltve óvjuk a karcsú, északi és magashegyvidéki fenyők merev, az észak hűvösét sugárzó képétől. A meleg, kedves szőlős tájak örökzöldjeit keresvén óhatatlanul szóba kerül az atlasz cédrus hű kísérő növénye, a numidiai jegenyefenyő. Szubmediterrán kertekbe a délközeli (szubmeridionális) öv e déli növényekkel, félcserjékkel beültetett hangulatos kerttípusa számára sokan keresik. Déli mediterrán egzotikumot várnak az afrikai Atlasz-hegység fenyőjétől.

Santa Lucia jegenyefenyő (Abies bracteata)

A nemzetség egyik legkülönösebb képviselője, a Santa Lucia jegenyefenyő talán nem is igazi Abies. Hosszúkás, kihegyezett rügyei, ritkásan álló, görbe, kard alakú tűlevelei, a tobozokon feltűnően hosszan kiálló, gyantacseppes murvalevelei (brakteái), ágállása, csüngő oldalágai, hajtásai mind elütnek az Abies-ek jellegzetes képétől. Mintha egy ősvilági fenyő, egy araukária, duglász- és jegenyefenyő köztes alakja maradt volna fenn csodálatos véletlen folytán a déli, sivatagi Kaliforniában.

Andalúziai jegenyefenyő (Abies pinsapo)

Kevés fenyőféle illik annyira a pannon sík és dombvidék hangulatához, mint az andalúziai jegenyefenyő. Meleg, gyakran aszályos nyár, hideg, havas, esős tél, tehát szélsőségekben a hazánkéhoz hasonló körülmények formálták a délspanyol hegyek gerincein. Feltűnő és a jegenyefenyők között szinte egyedülálló, hogy húsos, hengeres tűi a hajtásra merőlegesen, csavarvonal szerint körben állnak, ettől a hajtások valósággal szobafenyőinkre (Araucaria) emlékeztetően hengeresek. E szokatlan sajátosságot fejezi ki a népies név: kolbászfenyő.

Koreai jegenyefenyő (Abies koreana)

A Távol-Kelet régi kultúrnövényét Európa 1907-ben fedezte föl, amikor Pére Faurie a délkoreai partoknál fekvő kis Quelpaert (Cheju) szigeten, a vulkanikus Hallaj-San lejtőin, mintegy ezerméteres magasságban először gyűjtötte. A következő évben Franciaországba, majd 1913-ban Angliába került. Kereskedelmi mennyiségű mag azonban csak 1917-ben, Wilson expedíciójából jutott Európába. Hogy mikor hozták be Magyarországra, bizonytalan, mert idősebb példánya, az egész Kárpát-medencében nincsen.

Kolorádói jegenyefenyő (Abies concolor)

Jegenyefenyő alkalmazkodhat jobban a szárazföldi (kontinentális) éghajlathoz, mint a Sziklás-hegység száraz magashegyvidékének növénye, a kolorádói jegenyefenyő. A táj különös adottsága, hogy a fenyőzóna, „két tűz”, egy felső és egy alsó erdőhatár közé szorul, és itt kell megtalálnia létfeltételeit. „Lenn”, 1500-2000 méteres magasságban - mert ilyen magasan fekszik a Sziklás-hegység ormai alatt szétterülő síkság, a hegység lejtőlába - a szárazság, 4000 méter fölött pedig a hideg korlátozza a fás növényzet terjedését; fokozatosan gyepbe simuló törpecserjéssé változtatja a növényzetet.

Arizonai jegenyefenyő (Abies arizonica)

Az észak-amerikai Sziklás hegység déli részén élő, karcsú termetű, rövid, lapos emeletekbe rendezett ágrendszerű, kékes vagy ezüstszürke lombú faj, amely az északabbi rokont, a havasi jegenyefenyőt (A. lasiocarpa) váltja fel. A század elején  (1903-ban) került Európába, s szinte ezzel egy időben a hazai arborétumokba, így 1905-ben a Folly Arborétumba is. Ez sajnos néhány éve kiszáradt. A Kámoni Arborétumban, a Saághy-kastély mögött ma is pompás példánya áll.