Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Phoenix-Globe-Superior és a Boyce Thompson arborétum

A nyitott kocsiból filmként suhant előttünk a táj, s még tar­tottak a házak, a város, amikor már megjelentek a hatalmas saguarok, s közöttük az embernél is magasabb termetű, lán­cos termésű Cylindropuntia fulgidák. Alattuk legfeljebb méter magas Cylindropuntia acanthocarpák tüskés bozótjai húzód­tak meg feltűnően kétféle tüskeruhában: az egyiknek világos hatást kölcsönzött a sok szalmasárga tüske, míg változata (avar. ramosa) sötétnek tűnt a csaknem fekete-vörös tüskéktől.

Alattuk, körülöttük apró bozótok alig fél méter magas Larreák következtek Echinocereus engelmannii-párnákkal, Opuntia engelmanniival és az Opuntia phaeacantha termetesebb déli formájával. Egyre jobban emelkedett az út a Supertition-hegység lankáin, majd egy alagút után eltűntek a saguarok úgy, hogy aztán egy darab sem került a szemünk elé többé. Ezek az éles határok jól mutatják, hogy a saguaro nehezen viseli el a -10 °C-nál nagyobb hidegeket, másrészről pedig azt, hogy a hegyek között az időről időre betörő nagyobb hide­gek kiszelektálják azokat a növényeket, amelyek nem az adott klímába valók.

A tájat új szépségek töltötték ki: kanyonok, sziklás hegyolda­lak következtek, ahol a klíma már megengedte a boróka és az alacsonyabb diófenyők megtelepedését. Velük együtt tűntek fel az agávék (Agave chrysantha) is és a hatalmas, szürke üstökű Dasylirion wheeleriik. A sziklákon fűszerű foltokban nőtt a kis egzotikus liliomféle, a Nolina, máshol jókora foltokban a bogyósjukka, a Yucca baccata és az Echinocereus fendleri változatának tartott Echinocereus bonkerae. Lent a völgyek­ben, ahol a víz - legalábbis időszakonként - összegyűlik, arizonai szamócafa (Arbutus arizonica) és fürtös platán (Pla­tanus racemosa) erdőfoltjai váltották egymást. Ezek azok a lényeges különbségek, amelyeket egy területről adott általá­nos klímajellemzéssel nem lehet kifejezni. Fenn még a félsi­vataggal küzdenek a borókás bokorerdők, a völgy árnyékában és az ott összegyűlt humuszban viszont lombhullató, ill. örök­zöldekkel elegyes erdők is megélnek. A talaj - vegetációs szem­pontból - „klímaformáló” ereje a nedvesség megőrzésén és las­sú adagolásán vagy gyors elvesztésén keresztül fejeződik ki. Ez a „talaj által befolyásolt klíma" az, amelyre a télállókaktusz­kertek tervezésekor alapozhatunk égövünkön, hisz a növény­zet számára csak annyi a csapadék, amennyit felvehet.

Superior előtt értük el a „Boyce Thompson arborétum"-ot, amelyet a névadó amerikai tudománymecénás alapított és ma a ,Délnyugati Arborétum” nevet viseli. Az arborétum meg­valósítását a kaktuszos sziklafalak között folydogáló Queen­-patak tette lehetővé; partja közelében füzek, kőrisek, tölgyek dús ligete keltett európaias hangulatot. A kaktuszgyűjtemény nem túl gazdag fajokban, annál inkább tömegben; főleg a

Cylindropuntia acanthocarpa és az Opuntia engelmannii borít mindent. De megél itt, 2400 láb magasságban, a Cylindro­puntia fulgida is, amelyet pedig már rég elhagytunk lenn a siva­tagban. Az arborétum érdekességei közé tartozik a „Boyce­Thompson sünkaktusz” (Echinocereus boyce-thompsonii) és az Agave murphei, amely csak itt él, s amely ősztől kezd virá­gozni, s hasonlóan az Agave viviparához, virágzatában hozza a kis fiókagávéit. Elszigetelt megjelenése alapján Gentry - aki hosszabb időt szentelt a növény megfigyelésére - inkább valami régi indián telepítésre gyanakszik. A délről felhozott növények itt megtelepedtek, elvadultak, miközben a történelem forgása homályt borított eredetükre. Mindenesetre azóta annyira megváltozott, hogy önálló fajnak tűnik. Ha származási vonala kiderülne, ez az érdekes faj nyilván csak forma rangot kapna a növényvilág ember alkotta hierarchiájában.