Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Pálmák III.

Levelek, virágok, termés

 

A pálmák ősi sajátossága az egyetlen csavarvonalas elágazású (levélgerinc-állású) hajtás, amelyen a fajok többségénél az elágazás nélküli törzsön jelennek meg a nagy összetett levelek, egy-két villásan elágazó törzsű fajtól (mint amilyen a tébai pálma, a Hyphaene thebaica) eltekintve.

A hajtáscsomókon (nóduszokon) a levelek hosszú zárt, hengeres levélgerinchüvellyel - kürtővel - erednek, s ebből hajlanak ki - legtöbbször hosszú levélgerincen - a szárnyasan vagy tenyeresen, néha kétszeresen összetetten ülő részlevelekből álló pálmalevelek. A levélgerinc több trópusi csoportnál egyben a kapaszkodást is segíti; hosszú visszaálló vagy -hajló tövisekkel, körmökkel akadva fel a támasznövényekre, e nádszerűen vékony törzsű fajok(liánpálma - Calamus; démonpálma - Daemonorhops) messze feljutnak és több száz méteres hajtásrendszerükkel átszövik a trópusi erdők koronaszintjét.

A virágzatok - a kertjeinkből ismert szintén egyszikű és üstökös pálmaliliomokkal (Yucca) ellentétben - legtöbbször nem végálló füzérekben, bugákban, hanem a lombkorona, az üstök alján vagy a törzs oldalán a levélalapnyomok (ripacsok) közül törnek elő, s a növény a termésérlelés közben nő, újabb emelettel vagy emeletekkel gyarapodva. A ritka csúcson virágzó és termő fajok hajtásának élete azonban a virágzatba futó tenyészcsúcs csavarvonalával befejeződik, és a teljes föld feletti rész elpusztul, a növény csak tőből újul.

A pálmák rendszerezésénél elsődlegesen a termés jellegét veszik alapul, különválasztva a csonthéjas és a bogyó-, ill. bogyószerű pikkelytermésűeket. Mindkét csoport igen változatos: egyiknél a bőrszerű külső, a húsos középső és a rostos belső termésfal védi a kemény héjú magot (kókuszdió), a másik csoportnál a termés bogyószerű, héja alatt húsos, illetve hártyás termésfal van, magja pedig kőkemény. Az előbbi csoporthoz tartozó kókuszdiónál a rostos belső terméshéjjal összenőtt maghéj feltörésével jutunk az ehető húsos magbélhez és a mag üregét kitöltő vízszerű „kókusztejhez míg a bogyószerű termésű datolyapálmánál a belső kemény magról lefejtve, a bőrszerű és húsos termésfalakat fogyasztjuk. A csonthéjas (kókuszdiószerű) olajpálmánál a húsos termésfal és a mag egyaránt hasznosítható - egyik a sárga pálmazsírt, a másik a fehér pálmaolajat adja; a bogyószerűek egy részének terméshúsából leves, és erjesztett italok készülnek. A két fő terméscsoporton belül a harmadik csoportot képeznek- az ún. pikkelybogyós termésűek, amelyeknél a termést kívülről fenyőtobozra vagy tölgykupacsra emlékeztető, csavarvonalas állású pikkelyek fedik, s ezek lefelé megnyúló szarulemezeikkel azt a hatást keltik, mintha a pikkelyek a terméscsúcsról lefelé irányulnának. Ennél a csoportnál a középső lédús termésfal később kiszárad, és a termés tokszerű hatást kelt. A pálmák további csoportosítása a levél összetételét veszi figyelembe, azt, hogy a levelek legyezőszerűen tenyeresen vagy tollszerűen, szárnyaltan helyezkednek-e el a levélgerincen. Eszerint a „kókusz”- és a „datolyatermésű” csoporton belül egyaránt van legyező és tollas levélzetű, „kontyos”- és „üstökös”- koronájú csoport. E két levéltípus között azonban származástani szempontból nincs éles eltérés: a fiatal tollaslevelű pálmák jó része a fiatal legyezőpálmáktól még alig különíthető el, mert az egyes részlevelek, „levélszeletek” egymással összenőttek, és így bizonyos legyezőpálmák, pl. a szabal pálmák levélgerince nem egy pontban végződik, hanem fokozatosan vékonyodik el a levéllemezben, a „legyezőben”.

Tags: 

Kapcsolódó írások