Van-e olyan növénygyűjtő, aki látványos, dísztárgynak is beillő óriás tobozai láttán ne kívánna kertjébe ilyen fenyőt? Bár a legfőbb vonzerőt kétségtelenül a toboz mérete, súlya, karomszerű, hegyes pikkelycsúcsoktól oly különleges megjelenése adja, a mi éghajlatunkon és termőhelyi adottságaink mellett inkább a fiatal fa hosszú, kékesszürke tűlevelekkel díszlő, tiszteletet parancsoló megjelenésére alapozhatunk. Tobozai nálunk nem érik el a kaliforniai méreteket (30-40 cm-es hosszú, 15-25 cm széles), de így is tekintélyesek lehetnek.
Magyarországra 1905 táján kerültek az első példányok a Hesse-faiskolából a Folly Arborétumba, s talán innen származik az Ambrózy-Migazzi István által telepített (ma is élő és termő) fa is a malonyai parkban. Az óriástobozú fenyő fiatal példányai hazánk egyre több magán- és közgyűjteményében bukkannak fel, a faj terjedését azonban hátráltatja, hogy a csemeték beszerzése nehéz. Tapasztalatok szerint már a fiatal fácskák is jól bírják éghajlatunkat. A téli naptól és a hirtelen hidegbetörésektől olykor kissé károsodnak ugyan, a felnőtt példányok azonban már teljesen fagytűrők, sőt, a kezdeti gondosabb ápolás után már száraz termőhelyen is kitűnően fejlődnek.
Európába már másfél évszázaddal ezelőtt eljutottak az első magok nem sokkal azután, hogy Coulter a kaliforniai hegyekben fölfedezte. Jellegzetes reliktum faj, melynek elterjedési területe erősen beszűkült, a tengerparti hegysor (Coast Range) vonulataitól az északnyugat-mexikói Baja California-ig főként az amerikai bokorerdők, a „chapparal” jellegzetes fája. Ritkás, ligetes, más fákkal elegyes társulásokban fordul elő, kedveli a fényben gazdag területeket. Fiatal korban sűrű, nemegyszer bokros, több törzsű példányai idővel kúp alakú koronájúak lesznek, jellegzetes ritkás, vízszintesből gyertyatartószerűen felhajló vezérágrendszerrel. Az idős fák koronája gyakran terebélyesedik, magasságuk 25-30, törzsátmérőjük egy métert érhet el.
A hajtások erőteljesek, vaskosak, kezdetben fehérlőn vagy világos lilásszürkén hamvasak. A tűlevelek a törpehajtásokon hármasával állnak, keresztmetszetben harmadkörcikk alakúak, finoman fogazott élűek, 25-30 cm hosszúak, viszonylag rövid életűek: másod-harmadévben lehullnak. Ez okozza az erőteljes, felhajló oldalágak „üstökös” jellegét.
A porzós és termős tobozvirágzatok egyazon példányon fejlődnek ki. Az előbbiek kezdetben vöröslők, majd a porzás kezdetére narancssárgák, 4-6 cm hosszúra nyúlnak meg, a termős virágzatok hússzínűek vagy piroslók, 1-2 cm-esek, részaránytalanok (aszimmetrikusak), 2-3 cm hosszú hajlott nyéllel kapcsolódnak a hajtáshoz. E nyél később erősen megfásodik, hiszen a másod- vagy harmadévre kifejlődő, nemegyszer a 3 kg-ot is elérő tobozt kell hordoznia. A toboz is részaránytalan: oldalnézetben a hajtás felőli (belső) él rövidebb, a külső hosszabb, és e két különböző oldalon lévő pikkelykarmok mérete és alakja eltérő.
Az óriástobozú fenyő tágasabb kertekben, parkokban a növényegyüttesek fő dísze lehet. Nem terebélyesedik túlzottan, ugyanakkor igényli a szabad teret, a fényt. Ha más növények közé szorul, vézna, jelentéktelen fa lesz és képtelen kitörni, kitűnően lábrakap azonban meleg, napos lejtőkön is, ha kezdetben gondoskodunk némi talajnedvesség-pótlásról. Részben e célból talajtakaróval, örökzöldekkel társíthatjuk a kis fenyőt, bár később ezeket kiszorítja maga alól, a talaj árnyékolása eleinte hasznos. Tekintettel a Pinus coulteri eredeti növénytársulásaira, megfelelő távolságra ültethetők közelébe egyéb tűnyalábos fenyőfajok (P. contorta, sabiniana, flexilis), ciprusok (Cupressus goveniana, macnabiana) vagy gyantáscédrus (Calocedrus). A lombos növények egész sora mutatós a közelében, kékes lombozata, déli jellege miatt főleg mediterrán fák és bokrok, közülük néhány kaliforniai Quercus, Rhamnus és éer faj, valamint a Mahonia pinnata is.
Kommentek a bejegyzéshez