Ki ne hallott volna már a véres hóhoz fűződő baljós babonákról. Havasok lakói gyakran szemtanúi, hogy felhalmozódott, ember nem járta hótakarón és a gleccserek vastagra hízott jegén olykor színes: zöld, narancssárga, sőt vérpiros foltok jelennek meg. Nem más okoz ezt, mint a felhalmozódott színes hóalgák. Közel 80 fajuk ismeretes, elsősorban kova-, zöld-, kék- és vörösmoszatok.
A zuzmók hőtűrése is fantasztikus. Egyesek + 70 °C-ot (Alectoria sarmentisa), sőt + 100 °C -ot is (Cladonia pyxidata) elviselnek, míg mások többórás - 200-- 250 ° C-on való tartás után is életben maradtak. Nem véletlen, hogy a legszárazabb sivatagokba és a havasok, sarkvidékek legmagasabb régióiba éppen a zuzmók jutnak el.
A kietlen tájakon, a nélkülözésben a zuzmók leghívebb társai a mohák. Megtalálhatjuk őket az izlandi hőforrásokban (Archidium alternifolium), a sarkvidékeken, száraz, hideg tundrákon (Drepanocladus uncinatus, Racomitrium lanuginosum), és a havasi hóvölgyekben (Anthelia) a hó alatt. Arra is volt példa, hogy kiszárított, lepréselt, herbáriumban tartott moha (Racomitrium sudeticum), félévi tárolás után, még életképes volt. Sós talajokon
(Bryum salinum, Pottia sp.) sőt sivatagokban, részben homokkal betemetve (Exormotheca bullosa) is találunk életképes fajokat.
A nyitvatermők közül a hidegrekordot valószínűleg a szibériai vörösfenyő (Larix sibirica) éri el, mely - 70 °C-ot is átvészel. Északkelet-Ázsiában ez a legtávolabbra hatoló fa mind az Északi-sark felé, mind a magashegységi fahatáron.
A növényvilág legfejlettebb csoportjában, a kétszikű virágos növények között is találunk szélsőséges fagytűrőket.
Az Északi-sark felé a szibériai torma (Cochlearia fenestrata) hatol legmesszebbre. Zöld állapotban képes hosszan tartó, nagy fagyokat, -40 °C-t is átvészelni, s utána továbbfejlődni, virágzani.
A hegyvidék havasainak európai rekordere az Alpokban 4275 méterre felkapaszkodó, szinte a jégárakból kinövő gleccserboglárka (Ranunculus glacialis). A Himaláján pedig egy parányi, mohaszerű virág, a havasi homokhúr (Arenaria musciformis) hatol a legmagasabbra, 6225 méterre. A húszas évek Mount Everest-expedícióin találták meg először, ebben az elképesztő zónában. Valószínűleg ez a világ legmagasabban élő virágos növénye.
Hőtűrés szempontjából a virágos növények közül Amerikában a szukkulens kaktuszok, Európában a pozsgások közül a kövirózsák az elsők. Egyesek, pl. a mexikói óriási oszlopkaktusz (Carnegiea gigantea) és a kövirózsa (Sempervivum) fajok még a +60 °C-t is elviselik.
A nagy hideget vagy meleget túlélő növények általában szárazságtűrök is, hiszen a növény szempontjából mindegy, hogy azért nem tud vízhez jutni, mert nincs a talajban elérhető víz, mint pl. a sivatagokban, vagy azért, mert a jéggé fagyott vizet, ami a sarkközeli és a magashegységi fagyos tájakon gyakori, nem tudja felvenni.
Sok esetben a növények szárazságtűrése is csodaszámba megy. Előfordult, hogy egy 87 évig kiszárítva, lepréselve, herbáriumban tartott kékmoszat még életképes volt.
A sivatagos tájakon élő zuzmófajok hónapokig, sőt évekig egy csepp víz nélkül is kibírják. Megfigyelték, hogy egy bokros zuzmó (Cladonia implexa) két hónapos, bizonyos lomboszuzmók (Umbilicaria pustulata Ramalina maciformis) egyéves száraz időszak után se pusztultak el.
Kommentek a bejegyzéshez