Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Lucfenyő fajták (Picea abies ‘Nidiformis’ és ‘Repens’)

A lucfajok külső megjelenését és kertészeti alkalmazását, a növényegyüttesekben betöltött szerepét nagyban meghatározza, hogy többnyire a szélsőséges éghajlatú vidékek lakói. Magas hegyek sziklás, kőgörgeteges lejtőin, erdőzónák felső fahatárán, a tajgaöv zöld világában vagy mocsaras vidékek társulásaiban, száraz vagy párás, olykor kifejezetten hideg klímájú területeken egyaránt megélnek. Talán épp a tűrőképesség velejárója, alkalmazkodásuk (morfológiailag is megfogalmazható) következménye, hogy legalábbis a mi (délközeli) égövünk alatt alkatukban, lombozatukban hegyvidékeket idéző, „északias” hangulatot keltő merevség érződik.

          Két fajukat különösen széles körben ültetik az egész országban egyikük az oly népszerű, s megfelelő helyén valóban szépen mutató ezüstfenyő (Picea pungens és formái), társa pedig a „karácsonyfa” (Picea abies). Mindkét faj úgy elterjedt, hogy sudár kúpjaik sok település, üdülőterület, sőt kultúrtáj esztétikai arculatát meghatározzák. Nagyon gyakran ott is, ahol nem az északias, hanem a délebbi stílusú kertkultúra megteremtése lenne helyénvaló. Régi megfigyelés, hogy amilyen szépen fejlődnek és a tájba is jól illenek a lucok Sopron vidékén, a Magas-Bakony, a Mátra, Bükk vagy Zemplén hegyvidékein, annyira nem valók az alföldi, dél-baranyai vagy balatonfelvidéki tájba.

          A lucfélék merev megítélése azonban nem volna helyes. Néhány kistermetű vagy finom, csüngő lombozatú fajuk több figyelmet érdemel, szép kertépítészeti megoldásokat sugall. S nem mellőzhető számos elterülő, törpe vagy visszafogott növekedésű, színes vagy csüngő lombú Picea kultúrforma (fajta, klón) által kínált lehetőség sem. Ezek javarésze ugyanis szinte valamennyi tájunkon sikerrel és ízlésesen megtelepíthető, ha a környezeti adottságok egyébként megfelelőek és a kert többi növényeihez is illenek. Az alapfajtól eltérő lucformák magonc eredetűek vagy rügy- (hajtás-) mutációk lehetnek. Napjainkig oly sokféle, gyakran egymástól teljesen független származású és mégis hasonló alakot találtak és szaporítottak el, hogy ezek áttekintése, meghatározása nagy körültekintést kíván. A csak néhány tulajdonságban eltérő fajtákat gyakran szekcióba, „alakkörökbe” sorolják.

          A törpe, vagy elterülő formák két jellegzetes képviselője a ‘Nidiformis’ és a tömöttebb lombozatú, cserjés vagy talajtakarószerűen lassan szétterjedő ‘Repens’.

          A Picea abies ‘Nidiformis’ külföldön a legszélesebb körben elterjedt törpefenyők egyike. Nálunk sok arborétumban, gyűjteményben megtalálható. Fészekfenyőnek is nevezik, mert a korona nem vagy csak ritkán nevel vezérszerű csúcshajtást. A fészekszerűség abból adódik, hogy a hajtások többsége oldalirányban kifelé nő, a korona középső része pedig kiritkultnak látszik. Évente alig néhány centimétert nő.

          A ‘Repens’ pályafutása a múlt század végén (1898) indult Németországból, s napjainkra az atlantikus klímájú vidékek egyik legkedveltebb, jól bevált kőkerti lucféléje lett. Sűrű, szürkészöld lombozatú, lapított félgömbhöz hasonló bokrai nem nőnek fél méternél magasabbra, jól idomulnak az alacsonyabb szintkülönbségű terepalakulatokhoz. A jó termőhelyi adottságok (megfelelő vízellátás, üde talaj) az oldalágak legyökeresedését és így a növény oldalirányú terjedését segítik.

          Mindkét fajta a nedvesebb éghajlatú vagy mikroklímájú, illetve öntözhető kertek, parkok számára ajánlható. A ‘Nidiformis’ inkább a gyepfelületek szegélyén hegyvidéki származású egynyárikkal, évelőkkel, kúszónövényekkel és törpe fajtákkal díszített sziklakertek alsó-középső szintjén mutat jól, a ‘Repens’ öntözött parkok, gondosan ápolt közcélú zöldfelületek növényegyütteseiben is helyet kaphat. Ez utóbbi hármasával-ötösével telepített példányai egy-két évtized alatt összefüggő, hullámzó felszínű, gyepszerű felületet képeznek, amely a gyomok számára áthatolhatatlan, s érdekes hatású előterét adhatja nagyobb termetű fajtáknak, egyéb örökzöldeknek.

          A hideget jól, az árnyékot kevésbé tűrik: lombozatuk ez esetben ritkul, száraz helyen pedig a gubacstetű támadhatja meg. Az alapfaj alanyaira olthatók, de a közismert „alanyhatás” miatt az eredetileg alacsony, elterülő formák később esetleg vezérhajtást növesztve, középtermetű bokorrá válhatnak. Dugványozással is elég jól szaporíthatók.