Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Legendákból, mítoszokból is ismertek - Manna

Égi-e az égi manna?

 

„És monda az úr Mózesnek: Ímé én adok néktek kenyeret

mennyből, és menjen ki az nép, szedjen abban mindennap egy

napra valót ...”

,,... reggel pedig harmat szálla alá az tábor körül. És mikor

az harmat megszűnt volna, ímé vala az pusztának színén apró

gömbölyeg, mint az dara az földön.”

„Mondá azért Mózes nékik: ez az kenyér, melyet az úr ád

néktek ételtekre.”

„Nevezé pedig azt az Izrael háza mannak, mely olyan vala,

mint az koriandrumnak magja, fehér, és olyan izű, mint az

mézes pogácsa.”

 

Ószövetség: Kivonulás könyve 16,4-31.

                      Fordította: Károli Gáspár

 

A manna története több mint háromezer évre nyúlik vissza. A héber eredetű szó jelentése, hogy égből hullott eledel, s a történetét a Bibliában olvashatjuk.

Amikor az Egyiptomból menekült éhes és elcsigázott zsidók Mózes vezetésével Elim és a Színai-hegy közötti Szin pusztába érkeztek, egy reggel harmatozó felhő szállt a táborra, és a puszta talaja olyan lett, mintha zúzmara lepte volna be. Mi ez? Mi ez? (Manhu?) - kérdezték egymást, megízlelve az apró, fehér, koriandermag nagyságú darát. Majd boldogan ették, mert íze olyan volt, mint a mézestésztáé. A neve így lett manna (Man-hu?).

Hogy voltaképpen mi is volt a bibliai manna, azt megnyugtatóan máig sem sikerült kideríteni. De azóta is mannának nevezünk minden olyan anyagot, ami ínséges időkben, terméketlen vidékeken, nagy tömegben váratlanul megjelenve, megment az éhhaláltól, kenyeret ad, de nittire az emberek kézzelfogható magyarázatot nem találnak, ezért csodának tekintenek.

A bibliai manna eredetén évszázadok óta sokan és sokat vizsgálódtak, de ma is csak annyit tudunk, hogy leginkább három növény jöhet szóba. Az egyik, a déli népek ínségeledele, egy pusztai zuzmófaj, a mannazuzmó (Lecanora esculenta). Száraz, homokos, köves vidékek, sivatagos tájak növénye. A zuzmó csak nedves időben rugalmas, s ilyen időjárás, jól tudjuk, ezen a tájon igen ritkán fordul elő. Megesik, hogy hónapokig, sőt évekig is alig van csapadék. A kiszáradt zuzmó igen törékeny. A pusztai szelek felaprózzák, elmorzsolják, s nagy tömegben magukkal ragadva messze elszállítják. Ahol azután újra felhalmozódik - olyan, mintha az égből hullott volna. A mannazuzmó a Krím félszigettől a kirgiz pusztaságig, Kis-Ázsiában, Perzsiában bőven terem. A kirgizek, tatárok manapság is eszik, s ha tömegesen találják, kenyeret is sütnek belőle.

Más zuzmófajok is okozhatnak „mannahullást”. Ilyen jelenséget figyeltek meg pl. az Északi-Kárpátokban 1585-ben, egy hegyvidéki zuzmófajjal.

Lehet, hogy a bibliai manna is zuzmó volt, de mivel ellene szól, hogy a zuzmó nem édes, a kutatók más lehetséges mannanövényt kerestek.

Van egy igen szárazságtűrő, homokon, sós talajokon és pusztákban egyaránt otthonos cserje, alacsony fa, a tamariska. Mi is ismerjük, mert egyes fajaival szikeseinket fásítják. Dísznövénynek is gyakran ültetik nálunk. Dús virágzatokba tömörült apró virágai tavasszal olyanok, mint egy rózsaszín felhő. A fátyolszerűen finom levélzetű, zöld bokor maga is igen szép. Ennek a növénynek ázsiai rokona a manna-tamariska (Tamarix mannifera) , a másik bibliai mannajelölt. Arábia pusztáin alkot 6-8 méteres, sűrű bozótot. A növényt gyakran ellepik a pajzstetvek (Coccus manniparus), s ezek szúrása helyén gyorsan szilárduló, cukros nedv válik ki. A méznél is édesebb, lehullott szemcséket a szél felkapja, és tovább szállítva felhalmozza. Arábia lakóinak kedvelt csemegéje, rendszerint a beduin arabok gyűjtik össze, és tésztát csinálnak belőle. A Színai hegyen élő szerzetesek is rendszeresen gyűjtik, s mivel gyógyhatása is van, az arra járó zarándokoknak gyógyírként árulják. Először Európába is mint gyógynövény került.

Többen feltételezik azt is, hogy az lő- és közép ázsiai sivatagokban élő tevetövis (Alhagi maurorum) szolgáltatta a bibliai mannát. Való igaz, hogy ennek az alacsony, ágas-bogas, szúrós cserjének a hajtásai és levelei forró napokon édes, mézszerű nedvet izzadnak ki. Az éjszaka folyamán a cseppek apró szemekké szilárdulnak és hajnalra sűrűn elborítják a bokrokat. Napfelkelte előtt a mannát lerázzák és összegyűjtik. Nemcsak táplálék, gyógyhatást is tulajdonítanak neki. A manna eredetére vonatkozó legfrissebb elképzelés 1984-ben kapott szárnyra. Jim Devlin arizonai pollengyűjtő és kereskedő (aki korábban katolikus pap volt) tévéműsorokban fejtette ki, hogy szerinte a bibliai manna apró, édes, nagyon tápláló gömböcskékké összetapadt pollen volt. Szerinte a bibliai idézet: „olyan az íze, mint a mézes ostyáé” is ezt a feltevést támasztja alá.

Végül is bármelyik lehetett a bibliai manna, csak azt nehéz elképzelni, hogy egyik is elegendő volt mintegy kétmillió ember huzamos (40 év!) táplálására.

A mannát először a Biblia említi, de azóta sok növényt neveznek így. Főleg olyanokat, amelyek nedve a levegőn gyorsan beszárad, édeskés (mannitot, d-glukózt, gyantát tartalmaz) és tápláló. Vagy olyanokat, amelyek képesek aránylag gyorsan nagy tömegű tápláló gumót, rizómát, magvat fejleszteni.

Ilyen pl. a trencséni manna is. A salátaboglárka (Ficaria verna) keményítőben gazdag, búzaszem alakú, gyorsan és tömegesen fejlődő, hamar lehulló, levélhónalji ehető gumócskáit nevezik így. Valamikor egy Trencsén megyei falu szélén, egyik napról a másikra tömegesen ellepte a mezőt. Az emberek megkóstolták, s mert jóízű volt összeszedték. Azóta ragadt rá a trencséni manna név.

Kelet-Európa mocsárvidékein valaha rendszeresen gyűjtötték a mannafű (Glyceria fluitans) szemterméseit is. Legtovább Lengyelországban élt ez a szokás. Harmatos hajnalokon szedték, mert nedvességtől összetapadt szemek így nem peregtek ki. Innen a növény másik neve, a harmatkása. Kását főzött és kenyeret sütött belőle a szegény nép.

Karsztbokorerdeinkben, mészkedvelő tölgyeseinkben virít tavasszal a nehéz, mézillatú mannakőris vagy virágos kőris (Fraxinus ornus). Megsértett hajtásaiból gyantasűrűségű, enyhén hashajtó, édes „manna” szivárog. Dél-Olaszországban, Szicíliában még nem is olyan régen, ültetvényeken csapolták a fákat a gyógyhatású mannáért.

A kasszia-manna a trópusi Afrikában növő mimózaféle (Cassia fistulosa) hüvelyterméseiben van. A cső alakú termésben a magvak kellemes ízű, enyhén purgatív, húsos-pépes anyagba ágyazódva fejlődnek. Ezt az anyagot fogyasztják manna néven nyalánkságként, főként a gyermekek.