Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Látogatás Belenben

Hosszú hónapok után végre ismét eljutottam Belenbe, s mond­hatom, némi izgalommal vártam a találkozást Horst Kuenz­lerrel. Néhány dolgot már tudtam róla; tudtam, hogy német származású természetkedvelő ember, aki a rohanó nyugat­európai élet elől húzódott ide a csendes prérire, új-Mexikó még mindig ritkán lakott, füves síkságokba és sziklás, vad hegyekbe táguló végtelen világába. Tudtam, hogy időnként kaktuszokat gyűjt Mexikóban, hogy kapja a magokat Amerika messzi tájairól is, és továbbítja a kaktuszokra éhes Európába. Tervez egy botanikus kertet Las Cruces környékére, s mellé­kesen kaktuszkertet varázsolt beleni kertjébe, ahol nem ritkák a -20--30 °C-os hidegek sem!

Este jeleztem telefonon, hogy csak éjjel háromkor érkezhetem tt városba autóbuszommal, s ő a legnagyobb természetesség­kel várt meg, hogy ne üljek a busz várótermében reggelig. A beszélgetéssel telt közös reggeli után alig vártam, hogy szemügyre vehessem, most már nyugodtan - nemcsak futó­heg, mint két hónappal ezelőtt - a ház körüli gyűjteményt. A kényesebb, déli fajokat üveg védte, a magasabb hegyvidéki fajokat pedig csupán árnyékoló - a túlzott kiszáradástól. Gaz­dag gyűjtemény volt ez, „ládaszámra” álltak az olyan ritkasá­gok, mint a Coloradoa mesae-verdae, Utahia sileri, Navajoa peeblesiana, Pilocanthus paradinei, Pediocactus knowltonii. Engem legjobban mégis a szabadföldben nevelt kaktuszok érdekeltek, hisz a Belenben télálló fajok többsége a mi éghaj­latunkon is a szabadban nevelhető! Kíváncsian lestem, hogyan viselik el a beleni tél megpróbáltatásait azok a növények, amelyeket a termőhelyi klíma alapján télállónak tartottam. A kertet még nem fogta össze valamilyen kertrendezési szem­punt, pedig az anyaggal már gyönyörű, természetes hatást keltő kaktuszkertet lehetne berendezni. Csak nagyobb terü­leten kellene őket elrendezni, kövekkel, kisebb cserjefoltokkal megszabdalni a kaktuszgyepeket. S közöttük, foltokban a kaktuszos tájra oly jellemző tavaszi és nyári évelőket és tarka szőnyeget adó egynyáriakat nevelni; élővé, mozgalmassá tenni e tüskés bozóttömeget, olyanná, mint amilyenek a ter­mészet kaktuszkertjei a valóságban!

A termőhelyi adottságok alapján télállónak tartott fajokat sorban megleltem a beleni klímakörülmények között, és vala­mennyi kitűnően fejlődött a szabadban vagy az árnyékoló alatt. A kaktuszágyásokból mindenütt kimagaslott a Cylindro­pnntia imbricata és a C. spinosior; C. whippleiből és C. davisiiből is volt egy-egy kisebb bokor. Északias fal árnyékába szorult a C. leptocaulis és a C. kleinii. Csaknem fél méter ma­gas, kör alakú párnát alkotott az Echinocereus triglochidia­tus, amelyet kora tavasszal valósággal ellepnek a tűzpiros virágok.” Hosszú évek óta szabadban nevelt Sclerocactusok, Echinocactus horizonthaloniusok, Coryphantha neomexica­nák, Lepidocoryphantha runyoniik és L. macromerisek, Echi­nomastus intertextusok és a változatosabbnál változatosabb Echinocereus fajok lapultak a nagyobb kaktuszbokrok között. Hiányoztak viszont a szabadból a magashegyvidéki és északi növények - így a Pediocactusok, Coryphantha viviparák és for­máik. Ezek a beleni klímakörülmények között csak árnyékolók alatt nevelhetők! Gazdag Opuntia-gyűjtemény foglalta keretbe a virágágyásokat - a legtöbb sajnos névtelenül. Találóan

mondta Kuenzler, hogy az itt látható Opuntia phaeacanthák, O. polyacanthák csaknem valamennyi formáját önálló forma­névvel látná el az európai kaktusziskola. A hosszú- rövid, a világos-sötét, ritka és sűrű tüskéjű formák széles skálája a túl­zott részletezők szemében valóban mind önálló formának, va­riánsnak tűnne! Annak pedig alapkövetelménye a valamelyest önálló ökológiai vagy geográfiai elterjedés; míg ez utóbbiak egymás mellől, gyakran ugyanazon gyepből kerültek ki. Az említett fajok bizonytalanul meghatározható sorozata mellett már sokkal egyértelműbb változékonyságban nőttek az Opun­lia basilarisok és az O. macrorhizák. Az előbbi fajnál világos­zöld és kékesszürke formák, az utóbbiaknál a ritkán és bősé­gesen termő formák tűntek szembe. Kuenzler szívélyesen adott mindegyikből, hogy kipróbálhassuk európai körülmé­nyek között is.