Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Kínai boróka fajták

Juniperus chinensis ‘Stricta’

 

         

          E fiatalkori (juvenilis) jellegű fajta pályafutása alig több három évtizednél: 1945-ben kezdett elterjedni Hollandiából és 1949-ben Den Ouden ismertette a fenti néven. Oszlopos vagy kúpos termetű, megnő két-három méter magasra, sőt nagyobbra is. Koronája általában sudaras, olykor több, párhuzamosan feltörő vezérággal. Az oldalágak csavarvonal szerint állnak, a törzs közelében ívesen felhajlók, s miként a törzseit, idősebb korban ezeket is papírszerűen foszló kéreg borítja. A tűlevelek 7-11 mm hosszúak, elállók, a hajtáscsúcsok közelében csaknem a hajtásra simulók, szürkésen hamvasak, felső (azaz belső, helytelenül „fonáki”) oldalukon kékesfehéren csillogók. Párás klímában a hajtások mindvégig fiatalkoriak (tűlevelesek) maradnak, szárazabb viszonyok között azonban eleinte csak szórványosan, később rendszeresen megjelennek a pikkelyleveles, időskori jellegű hajtások, hajtásrészletek is. Száraz termőhelyen idővel uralkodóvá válhat ez a pikkelyes, félig pikkelyes forma s ilyenkor a növény kétségtelenül veszít eredeti szépségéből. Emellett száraz helyen a belső hajtásrészek részben leszáradnak.

          Növekedési jellegéből következően a ‘Stricta’ telepítése elsősorban csapadékosabb klímájú vidékeinkre, vagy magasabb talajvízszintű, esetleg öntözhető kertekbe, parkokba ajánlható. Szárazabb helyen botanikai vagy kertészeti érdekességként kezelhetjük.

          Viszonylag lassú növekedésű. Elterülő, törpe növésű vagy nagyobb termetű fajok, fajták közé telepítve e növényegyüttesekben jó térhatást, harmonikus átvezetést érhetünk el. Ezüstös, vagy kissé kékes hatású, bár alapjában véve szürke lombozatával a többi színes vagy tarka lombú fajta szépségét is jól kiemelhetjük.

 

 

Juniperus chinensis ‘Japonica’ és  ‘Plumosa’

 

 

          A tágan értelmezett kínai boróka e két érdekes fajtája közül a Japonica már a múlt század közepétől ismert, 1840-ben bukkant fel Európában és első leírása 1855-ből származik. A Juniperus chinensis Plumosa-t később, századunk első éveiben importálták Japánból. Az évtizedek során botanikai, rendszertani helyükről sok vita folyt, s ma sincs megnyugtató, egyértelműen bizonyítható álláspont e kérdésben.

          A ‘Japonica’ több bélyegben is jól elkülönül a kínai borókák többi tagjától. Lombozata feltűnően élénkzöld, törzs és idősebb ágai papírszerűen foszló kérgűek, a vezérhajtások (oldalágak) csúcsa hirtelen, ívesen bókoló, visszahajló, és a pikkelyleveles (időskori) hajtások közé ezüstösen csillogó fonákú, szúrós tűktől rajzolatos fiatalkori (juvenilis) hajtások vegyülnek. Ez utóbbiak, elég szokatlan módon, még az idősebb példányokon és a napsütötte részeken is rendszeresen kifejlődnek. Az időskori hajtások apró, domború pikkelylevelei a hajtást jellegzetesen, ritmikusan tagolják, gyöngysorszerűvé teszik. Tobozbogyói hamvas világoszöldek, majd sötétre érők, gömbösek vagy tojásdadok, 6-8 milliméter hosszúak. Kúpos vagy olykor kissé szabálytalanul formálódó 4-5 méteres fává vagy bokorfává nő, rendszerint sudaras, ritkán többtörzsű.

          A ‘Plumosa’ alacsonyabb termetű, bokrosodó fajta. Erőteljes vezérágain az elágazások a törpe fajtákhoz hasonló módon sűrűsödnek, azokat hengeresen borítják, így a vezérágak jól kirajzolódnak, ezek meredeken, 40-60 fokos szögben felemelkedők, a tér minden irányába szétállók. A hajtások zömében pikkelyesek, a pikkelyek (mint a Japonica-nál) domborúak és gyöngysor hatásúak. A fiatalkori hajtások csak a korona (lombozat) belsejében vagy az árnyékos oldalon jelennek meg, a tűk korántsem olyan szúrósak, mint a Japonica-é. Tobozbogyói 5-7 milliméteresek, tojásdadok, felső harmadukban három pikkelycsúccsal. Szép aranysárga lombozatú formáját, a ‘Plumosa Aurea’-t már korábban, 1885 táján kultúrába vették Angliában, feltehetően ez is japán eredetű. Mind a Plumosa, mind a Japonica kertészetileg értékes, megjelenésük különleges. Ültetésükkel a fenyőfajokkal és -fajtákkal kialakított kert vagy park változatossá tehető. Az évek során a Japonica inkább felfelé, a Plumosa pedig oldalirányban terjeszkedik. Egyikük sem nő azonban terebélyes fává, így kis területen is igen változatos megjelenésű növényeket társíthatunk hozzájuk.

          A Japonica a termőhellyel szemben szinte igénytelen. A Plumosa már nehezen bírja a szárazságot (a félárnyékot azonban elviseli), így csapadékosabb vidékeinkre vagy rendszeresen öntözhető kertekbe, parkokba ajánljuk.

 

 

Juniperus chinensis ‘Neaboriensis’

 

 

          A kínai borókák formakörének egyik leginkább elkülönülő tagja, amelynek rendszerint hovatartozása vitatott és származása is bizonytalan. 1881-ben már ismert az európai parkokban s feltételezik, hogy Armand David közvetítésével került be Kínából, Shenxi tartományból.

          Széles kúpos vagy oszlopos termetű, viszonylag szabályos alakú, 3-5 méterre növő kisebb fa. Általában törzses, mert a korona alsó része kissé felkopaszodik. A fiatalabb példányok kérge sötétszürke rostkötegekből finoman bordázott, míg az idősebbeké sűrűn, pikkelyesen leváló. Az oldalágak meredeken feltörők, majd a csúcs közelében röviden kihajlók; a vezér- és oldalhajtások csúcsát igen jellegzetessé teszi, és a korona egész összképét is meghatározza ez a tulajdonság.

          A hajtások fényeszöldek, sűrűn, rásimulóan pikkelyesek, s ettől - sajátosan - kissé drótszerűek. A növény árnyékos oldalán, a korona belsejében vagy a törzs közelében, ahol a fiatalkori hajtások megjelennek, a tűlevelek csaknem derékszögben elállók, széles háromszög alakúak, rövidek, belső oldalukon fehéren hamvasak. E bélyeg alapján a Neaboriensis könnyen elkülöníthető a kínai borókák körébe sorolt többi formától, fajtától.

          Európa-szerte szép példányai díszlenek. Néhány idősebb és több fiatalabb bokor nálunk is ismert. Porzós karakterű fajta: porzós tobozvirágzatai kora tavasszal oly tömegesen jelennek meg, hogy egy-két hétig sárga köntösbe borítják a fát. Lombozata szabad állásban, szárazabb helyen betömörödik, nedvesebb környezetben vagy enyhe félárnyékban pedig kissé fellazul.

          Ültethetjük szoliterként vagy kisebb csoportokban, kertépítészeti vonatkozásban térkitöltő, háttérképző, esetleg szélfogó szerepében is megtalálhatjuk. Sötétzöld, összhatásában lágy rajzú lombozatának előterében alacsonyabb vagy törpenövésű fajtákat, színváltozatokat, virágukkal, vesszőjükkel vagy örökzöld lombjukkal díszítő cserjéket is ültethetünk.

          A szárazságot is jól tűrő fajtát kiskertekben és nagyobb parkokban egyaránt telepíthetjük; hatását elsősorban a színben és formában eltérő növények jelenléte emeli ki.