Kert a lejtőn

A május-júniusi felhőszakadások országszerte próbára tették a régi és újonnan épült kerteket a dimbes-dombos vidékeken. Bár a meteorológusok szerint a mi klímánkban ötszáz évenként(!) egyszer előforduló időjárási helyzet következett be, a július eleji folytatás is azt mutatta, lehet hogy ez most éppen az ötszázadik év lesz. Ajánlatos tehát a lejtőre épült kertek gazdáinak komolyan venniük e sajátos „teszt” következményeit. Nem lehet persze minden, a kerttel kapcsolatos eszközt, berendezést és létesítményt az ilyen rendkívüli igénybevételre méretezni, de viszont lehet és érdemes is újragondolni, hogy kisebb, de tudatos munka- és anyagi ráfordítással hogyan befolyásolható és tehető biztonságosabbá a víz útja. Vonatkozik ez persze azokra is, akik mostanában akarnak domb- vagy hegyoldalba építkezni, kertet építeni. Először is tájékozódjunk a területen szokásos talajvízszintet illetően. Tudjuk meg, ha máskor nem, az épület alapjának ásásakor, hogyan helyezkednek el a rétegvonalak, milyen mélységben van vízzáró réteg a talajban, és egyáltalán milyen talaja van a teleknek. Az erősen kötött talajok (például agyag) lassan fogadják magukba a vizet, és a felszín alatt is lassan szivárog le nagyobb mélységbe a csapadék vagy akár az öntözővíz is.

Gondosan vegyük szemügyre, mennyire erős a terület lejtése. Ezek az adottságok nagyban befolyásolják nemcsak a ház szigetelési és csapadékvíz-elvezetési rendszerének kialakítását, hanem ezzel szoros összefüggésben, a kertben szükségessé váló megoldásokat is. Azt sokan tudják (?), hogy 15 százalékosnál nagyobb lejtés mindenképpen teraszok és rézsűk (és/vagy támfalak) kialakítását teszi szükségessé. Azt már kevesebben (olykor sajnos az építész tervezők sem) veszik figyelembe, hogy nem mindegy, milyen irányban metsszük át a talajszelvényeket, hogyan és mekkora mértékben bontjuk meg a természet kialakította rétegvonalakat. Pedig az érintetlen részeken a víz mozgása a talajban nem változik az addigi állapothoz képest, a bolygatott részeken viszont nagyon is. Lemélyítéskor a terméketlen (legtöbbször agyag) altalaj kerül a felszínre, ez pedig rossz vízelvezető. Ha erre 10-20 centiméter termékeny, laza réteg kerül majd a kertépítéskor, akkor a felső vékony takaró alatt sokáig pang a víz, ha pedig ez a réteg is lejtős marad, a mostanihoz hasonló csapadékmennyiség mint a pelyhet ragadja magával a lejtőn lefelé. Ha meg feltöltés kerül az eredeti szintekre, akkor 40-150 centiméteres, az addiginál lazább réteg borul a régen megállapodott talaj fölé és az óriási vízmennyiség a két réteg határvonalán hajlamos lejtő irányba mozdulni: vízmosás, sőt földcsuszamlás lehet a végeredmény.

Fontos, hogy a ház és a kert vízelvezetési problémáit együtt és egyszerre akarja a tulajdonos és a tervező kezelni és megoldani! Ehhez (is) a legjobb módszer, ha már az építésszel történő első konzultációk idején maguk mellé vesznek egy harmadik embert, a kerttervezőt. Ez annál inkább célszerű, mert az épület szinte összes tulajdonsága és jellemzője (a telken kijelölt hely, méret, magasság, alaprajz, szín stb.) a kert majdani kialakítására jelentős hatással lesz. Nagyon lényeges például, hogy mekkora tetőfelület csapadékvizét kell elvezetni és milyen megoldással. Éppen lejtős telkeken fordul elő, hogy - szennyvízcsatorna hiányában vagy a gravitációs megoldás esetleges lehetetlensége miatt - az esőcsatorna vizét víznyelőbe vezetik. Ahol ezt annak idején rosszul alakították ki, a közelmúlt felhőszakadásai komoly károkat okoztak: dugulás miatt a víz visszaduzzadt akár a vízszintes ereszcsatornáig és a ház falát, lábazatát áztatta el. (Ahol az ereszcsatorna lombmaradványokat „szed össze” a közeli fákról, ott a dugulás biztosra vehető. Jó, bár nem olcsó megoldás a levelek távoltartására a műanyag védőlemez, egyébként pedig a minden ősz végén esedékes esőcsatorna-tisztítás.) A víznyelő talajba kerülő csőszakasza legalább 15 centiméter átmérőjű legyen, alsó vége pedig 1-1,5 méter mélységbe kerüljön. Minimum 1 négyzetméteres gödröt ássunk köré és minél nagyobb méretű kulékaviccsal töltsük meg, akár a talaj felszínéig is. A csővég mindig a kavics között legyen, ne a gödör fenekén lévő talajban. Ez mind feltétele annak, hogy az akár percek alatt lezúduló, trópusi méretű esők vize se okozzon károkat.

Különösen fontos, hogy építész és kerttervező együtt alakítsa ki a burkolt felületekre hulló csapadékvíz elvezetési rendszerét. Tulajdonképpen érthetetlen, hány helyen nem gondolta/gondolja át az építész tervező, hogy a burkolt teraszokon, utakon sokszor annyi

vagy még több víz elvezetése szükséges, mint amennyi a tetőről. Ha pedig ezek lejtése, a lejtős telken elengedhetetlen lépcsőkkel együtt azonos irányba tereli a víztömeget, a végeredmény katasztrofális lehet. (Júniusban volt alkalmam egy 8 méter hosszú, 40 centiméter széles márvány lépcsőszegély alsó végén megfigyelni, hogy a 35 százalékos lejtés következtében milyen áradat rohant le a laza földdel frissen feltöltött, füvesítendő teraszra és hogy ez mit okozott.) Ilyen szélsőséges időjárásban a csiszolt kőburkolatok, a többé-kevésbé sima és a vizet elnyelni képtelen burkolólapokból kialakított felületek úgy működhetnek, mint az időzített bombák. (Kör alakú, a szélek felé lejtő, csiszolt felületű teraszoktól lefelé induló sziklakertben 1 méter mély vízmosások keletkeztek és a két hónappal korábban beültetett, begyökeresedett növényeket földlabdával együtt vitte el a víz.)

Minél nagyobb földmunkákat kell végezni a végleges terepszintek kialakításához, annál fontosabb, hogy tervező és kertépítő egyaránt számoljon az ülepedés hatásaival és következményeivel. Feltöltéskor a teraszok mindig a lejtő tetejének irányába lejtsenek. Az sem baj, ha ez a lejtés még az ülepedés után is megmarad. A támfalak vagy a rézsűk felé lejtő teraszok - különösen amíg a fű vagy a fák, cserjék nem adnak borítást - ugyanúgy „ketyeghetnek”, mint a csiszolt felületek. A növények gyökérzete és lombfelülete egyaránt fékezi a víz romboló hatását, erre is gondoljunk, amikor a kert esztétikai szempontjait latolgatjuk. A lejtőn nem lehet megállni. Mármint a vízelvezetés biztonságos rendszerének kialakítása előtt. Lehet, hogy a megoldás túlságosan nagy anyagi áldozatnak tűnik, és talán egy ideig megint nem lesz rá szükség. De ha mégis?