A másik, nem veszélytelen cserepes növényünk az Indonéziában, Új-Guineában honos, tarka levelű kroton (Codiaeum variegatum). A kutyatejfélék családjába tartozik, és tejnedve enyhén mérgező. Ha a megsebzett növényből kifolyó tejnedv túlérzékeny bőrre vagy nyitott sebbe kerül, fájdalmas bőrgyulladást okozhat.
Közismert, hogy az ún. primulaérzékenység elég gyakori. Ezt a primula, másképpen kankalin levelén lévő mirigyszőrök okozzák, amelyek gyenge érintésre is eltörnek, és a primintartalmú mirigyváladékból már egy század milligramm is allergiás bőrgyulladást okozhat. A Tibetből származó, egyik legkedveltebb s leggyakoribb szobai kankalin (Primula obconia) is a kellemetlenkedők közé tartozik. A primula Victoria angol királynő kedvenc virága volt.
Amerikából, közelebbről Brazíliából származik a paradicsom egyik csinos rokona, a korallcseresznye (Solanum capsicastrum). Az alacsony, terebélyes, évelő félcserje igen hálás cserepes növény. Évről évre nyaranta virít, de nem is a sok apró, fehér virág, mint inkább a fényeszöld lombozat között csillogó, sok-sok korallpiros, cseresznye nagyságú bogyó a szép. Egész télen át kedves dísze a lakásnak, azonban nem árt, ha tudjuk, hogy a tetszetős bogyók mérgezőek. Gyermekektől, háziállatoktól ajánlatos távol tartani. Felnőttek körében is okozott már mérgezéseket, mert összetévesztették a vele közeli rokonságban lévő, ehető, ugyancsak sárgáspiros, apró termésű paprika (Capsicum) -fajokkal. Szerencsére a korallcseresznye sem súlyosan mérgező. Vannak azonban a trópusokon olyan közeli rokonai, amelyeknek gyökerei gyorsan ölő mérget tartalmaznak. A dél-amerikai indiánok nyílméregnek használják.
Egyik legfontosabb élelemnövényünk, a burgonya (Solanum tuberosum) is igen közeli rokona a korallcseresznyének, és a burgonya bogyótermései is mérgezőek. Európai meghonosítását ez sokáig késleltette. Az emberek nehezen hitték el, hogy a mérgező növény föld alatti, táplálékraktározó szárgumói (a burgonyagumók) ártalmatlanok, s idegenkedve fogadták.
Kiskertek, balkonok kedvelt, szép virágú évelő növénye a babérrózsa vagy leánder (Nerium oleander). Hazájában, a mediterrán vidéken és Elő-Ázsiában, patakok mentén, időszakos vizek medrében, források körül, vadon nő. Ezért kapta nevét a vizek görög istenéről Néreuszról, illetve leányairól, a hableányokról (Néreiszek vagy Nereidák), akik - a monda szerint - a vízparti babérrózsaligetekben szívesen időztek. A pazar színű, illatos, dúsan virágzó szép növény legalább kétezer év óta közkedvelt. Az ókori görög nők ünnepi ruhadísze volt. Megtaláljuk az egyiptomi, a krétai s a pompeji falfestményeken is. Aki Dél-Európában járt, annak felejthetetlen látvány marad a kertekben, tereken, utcákon és manapság már az autópályák mentén is ültetett leánderözön. Az ötméteresre is megnövő, dúsan elágazó, rózsaszín, fehér és bíbor virágú leánderek egész nyáron át ontják virágaikat.
A babérrózsa fagyérzékeny, ezért mi ládában neveljük, és fedett helyiségben teleltetjük. Megéri a fáradozást, mert - napos helyen - egész nyáron rózsás virágözönnel hálálja meg.
Régóta tudjuk azt is, hogy a gyönyörű növény minden része mérgező. Lassan kétezer éve lesz, hogy a nagy tekintélyű görög orvos, Dioszkoridész ezt elsőként leírta. Később a római tudósok (Plinius, Palladius) is megerősítették. A régi Rómában patkányok, egerek irtására és különféle bőrélősködők (bolha, kullancs, tetű stb.) elpusztítására használták, és emberre, állatra egyaránt veszélyesnek tartották. Olaszországban ma is szamárgyilkos növénynek hívják, és a háziállatokat, a szamarakat, öszvéreket távol tartják tőle. Észrevették, hogy forró napsütésben a leánderligetekben tartósan időző pásztorok vagy katonák a kipárolgó illóolajtól több ízben rosszul lettek. Algírban, Tuniszban is megesett, hogy a frissen vágott leánderágból készült nyárson sütött hústól a légionisták százszámra megbetegedtek.
Kommentek a bejegyzéshez