Kertkultúránkban nagyobb szerepet kellene kapniuk a természeti adottságainkhoz már alkalmazkodott őshonos tölgyeknek. A jó vízgazdálkodású talajba vagy öntözhető kertekbe a kocsányos tölgyet, szárazabb körülmények esetén a kocsánytalan, a magyar- és a csertölgyet válasszuk, a legsivárabb helyekre a molyhostölgy kerüljön.
Éghajlati körülményeink mellett, ahol a száraz és csapadékos területek csapadékkülönbsége öntözés nélkül is gyakran eléri a 600-800 mm-t, igen fontos, hogy a fafajokat a környezeti igényeiknek megfelelően telepítsük.
Nézzük meg a térképet, s ha kertünk, vagy a reánk bízott parkterület a kocsányos tölgy természetes előfordulásának övezetébe tartozik, akkor a kocsányos tölgyből, ha a szárazságtűrő fajok övébe, akkor a többi tölgyből válasszunk. A tölgyek nem nőnek olyan lassan, mint róluk hírlik. Jó termőhelyen, különösen fiatal korukban, évente 1-3 métert is nőhetnek. Az évtizedek során csak gyarapodnak, s nem mennek tönkre néhány sikeres évtized után, mint sok nyír-, nyár- vagy juharfa.
A sima, kopasz hajtású, vesszőjű tölgyek közül csak kettő honos nálunk: a hosszú nyélen (kocsányon) termő, rövid levélnyelű, csaknem ülő levelű kocsányos tölgy (Quercus robur) és a csaknem ülő termésű, de hosszabb, 1-1,5 cm hosszú levélnyelű kocsánytalan tölgy (Quercus petraea). az utóbbiak két nem mindig könnyen elkülöníthető változata a Q. dalechampii és a Q. polycarpa. Élettérben jól szétválnak: a kocsánytalan tölgy főleg a talajvíztől távolabb és a szárazságra hajlamos, köves, sekély humuszrétegű helyeken a szárazságtűrő cserrel és a molyhostölggyel vagy gyertyánnal társul. A kocsányos tölgy inkább a magas talajvizű, mély fekvésű lösz és homok alapú talajokat keresi, és sziklás, sekély talajú helyekre inkább csak a csapadékban bővelkedő vidékekre, a nyugat-balkáni illír és a kárpáti magasabb hegyláncok közelébe merészkedik. Nyugat felé haladva, a mi szárazságtűrő tölgyeink lassan elmaradnak, a határ elmosódik, a kocsányos és a kocsánytalan tölgy igényét a magasabb páratartalom és a talajok nagyobb nedvességtartalma egyaránt kielégíti.
A magasabb talajvízszint folytán kedvezőbb adottságú területektől távolodva a kocsányos tölgy helyére a déli mediterrán-szubmediterrán elterjedésű molyhostölgyek (Q. pubescens, Q. virgiliana), valamint a cser (Q. cerris) és a magyar tölgy (Q. frainetto) lép.
A magyar tölgy mélyen osztott, oldalanként 6-10 karéjos leveleivel talán a legszebb lombú az összes hazai tölgy között. Szilikátos, mészmentes vagy mészszegény talajokon, így a bánsági meredek, száraz gránitoldalakon, de kisebb foltokban a Velencei-hegység gránitján és a Bükkben is megtalálható.
A cser a legelterjedtebb tölgy. Löszön a kocsánytalan tölggyel, száraz mészkő és dolomit lejtőkön legtöbbször a molyhos- és a vergiliusz tölggyel, a virágos kőrissel találjuk együtt. Ez utóbbiak már a tölgyek fakírjai, tűrőképességük nagy. A szűkös környezeti feltételekhez alacsony növekedéssel alkalmazkodnak.
A fákkal újonnan betelepített kertnek 15-20 év is kell, míg tervezett körvonalai kibontakoznak. Az idő "nekünk" dolgozik a kertben: a tölgyfát az idő teszi igazán tölggyé. Nincs szerencsésebb kerttulajdonos, mint akinek néhány esetleg idősebb tölgyre épül növénygyűjteménye! A tölgy a magyar kertek ideális fája: hosszú életű, s korosodva egyre szebb lesz, sokoldalúan társíthatók vele egzotikus növények, azoknak szép hátteret, s ha kell, óvó árnyékot nyújt. Átvezeti a kertet a természetes tájba. Önmagában is téralkotó egy-egy idős tölgyfa: a kertben, parkban, a gyepen vagy épület terasza előtt álló magányos tölgy meghitt környezetét alig pótolhatja más!
Kommentek a bejegyzéshez