A pikkelyes borókák egyik legérdekesebb és nagy alakgazdagsága mellett is könnyen felismerhető, jellegzetes faja. A Balkántól Kis-Ázsián át a Kaukázusig és onnan Közép-Ázsiáig nagy területen fordul elő. Ritkás erdei vagy bozótosai sokszor csak elszórtan álló magányos, széllel és szárazsággal dacoló példányai mindig napfényben gazdag élőhelyet jeleznek. A dél felé utazók számára legközelebb a macedóniai Vardar- vagy a bulgáriai Sztruma-folyó völgyeiben tűnnek fel a görög borókák, ahol a mérsékelt övi lombos erdők már fellazultak, de a mediterrán örökzöld flóra a hideg, száraz tél miatt még csak nyomokban jelenik meg. A víz fölé meredő sziklás hegyoldalak kopárságát, a kövek sárgás-vörösét a görög borókák szürkészöld vagy ezüstszürke, karcsú vagy széles kúp alakú, változatos, néha szabálytalan koronájú, szárazságtól, hidegtől gyötört fái tarkítják. Némelyiken már messziről láthatóan, fehéren világítanak a később sötétkékre, barnásra érő, de éretlenül hamvas, alig 1 centiméteres, 4-6 magvú tobozbogyók. Közelről nézve feltűnik a hajtások csipkeszerű képet adó finom rendszere, kirajzolódnak az apró, keresztben átellenes, sokszor gyantacseppes pikkelyek. (A szemben álló oldalpikkelypár legtöbbször jellegzetes „szív alakú” hatású, de a pikkelyek nedves helyen vagy a hajtáscsúcson már megnyúlnak, és kissé elálló hegyűek. A fiatal növények pedig - akár 7-10 évig is - tűlevelesek, a tűk hegyesek, nem szúrósak, 4-6 mm hosszúak, keresztben átellenesek, jellegzetes „négyélű” hajtásokat képeznek.)
A görög boróka eredeti termőhelyen látható, rendszerint 5-7 méterig növő (de a Kaukázus vidékén akár 25 métert is elérő) példányai a lassú növekedés ellenére is nagy életerőről, alkalmazkodó képességről tanúskodnak. Kitűnő fáját régebben igen sok célra használták, és történeti forrásokból következtethetően a bibliai „cédrusok” részben e borókák lehettek. A görög boróka ugyanis a Földközi-tenger keleti partvidékén is nagy állományokat alkotott és vastag törzsű fák elszórtan még ma is sokfelé láthatók.
Mint azt két pompás hazai példánya bizonyítja, a görög boróka nem túl nedves helyen a szubmeridionális öv északabbik területein, így nálunk is megfelelő életfeltételeket talál. Egy kőszegi parkban rejtőző, közel 8 méteres példánya méretével, a Balaton-melléki (Ábrahám-hegyi) Folly-Arborétumban lévő kisebb egyede pedig impozánsan kékesszürke lombozatával, tömött koronájával, szabályos formájával tűnik fel. Több fiatal növény jó ellenállóképessége (hideg- és szárazságtűrése) is e faj sokkal szélesebb körű telepítésére bíztat. Arra például, hogy száraz, kitett rézsűk beültetésére, sövények, térfalak kiképzésére vagy a szubmediterrán hangulatú kertrészek gazdagítására, ha tehetjük, a görög borókát válasszuk! Tűrőképességükben nem fogunk csalódni, és változatos színárnyalatú, tértagoltságú, eltérő növekedésjellegű, önmagukban is változatos foltokat képezhetünk belőlük. A görög boróka fényigényessége miatt az árnyékoló növényeket tartsuk távol, mert a kiritkult, felkopaszodott példányok lombja igen nehezen regenerálódik, és már aligha nyeri vissza korábbi szépségét.
Kommentek a bejegyzéshez