Treemail

Bejelentkezés

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Navigáció

Treemail

Jelenlegi hely

Címlap

Föníciai boróka (Juniperus phoenicea)

A Mediterráneum e jellegzetes borókaféléje, mint közismerten déli faj, Európa északabbi kertjeiben és parkjaiban szinte csak elvétve található. A Földközi-tenger partvonalát hűségesen követi, csak néhány helyen távolodik el attól (például Észak-Afrikában, Kis-Ázsiában vagy a Kanári-szigeteken), mindenütt a fagymentes vagy enyhe telű vidékek növénye. A zordabb telű, mérsékeltövi országokban talán déli származása miatt nem gondolnak a telepítésére. Pedig az Európában, többek között Angliában és nálunk is megfigyelt példányok hidegtűrőnek bizonyultak.

          A föníciai boróka is a mediterrán növények ama népes csoportjába tartozik, amelyek föld- és vegetációtörténeti okok miatt csak a mediterrán térségben maradtak fenn, de korábbi északabbi elterjedésük vagy a vegetációtörténeti hideg korszakok megpróbáltatásai során szerzett hidegtűrő képességüket nem „felejtették” el, és károsodás nélkül is képesek ellenállni a fagynak. Az örökzöld mediterrán erdők és cserjések (makkiák) sziklakibúvásos kopárosain vagy a tengerpart meredek sziklatörésein többek között aleppófenyő (Pinus halepensis), olasz ciprus (Cupressus sempervirens), cserjés lóhere (Medicago arborea), örökzöld benge (Rhamnus alaternus), karmazsin tölgy (Quercus coccifera), Viburnum tinus, Phillyrea, valamint Rosmarinus, Lavandula, Santolina fajok és más félcserjék társaságában élő föníciai boróka a viszonylag alacsony termetű fajok közé tartozik. Általában 6-7 m-esre nő meg, de száraz, meredek lejtőkön inkább bokros termetű lesz. Az alacsonyabb bokorfák széles ovális, kúpos vagy csepp alakúak. Oldalágaik szabályosan csavarvonal szerint állnak, ívesen felhajlók, gyöngysorszerűen pikkelyes, fényeszöld, sűrű hajtásaik mereven előreállók, kissé bókoló csúcsúak. Míg a Mediterráneumban élő termős példányokon az olykor tömegével fejlődő, 6-10 mm-es, vörösesbarnára érő tobozbogyók már messziről díszlenek, az északabbi kultúrában előforduló példányok tobozbogyói, feltehetően a tenyészidőszak rövidsége, a kevesebb napfény és hőösszeg következményeképpen, nem érnek színesre, sárgászöldek maradnak. Noha hazánkban még nem ismert termőképes korú egyed (a legnagyobbak méteresek), feltehető, hogy nálunk akár a vörös borókánál (J. oxycedrus) elmarad a szép termésdísz, viszont számíthatunk fényeszöld, sajátos lombozatára.

          Száraz, lejtős területeken, vagy szubmediterrán hangulatú kertrészekben lehetőleg a Mediterráneumot idéző félcserjékkel, cserjékkel társítsuk és fényigényessége, viszonylag lassú növekedése miatt a termetesebb növények előterébe ültessük. A föníciai boróka (és hosszúkás, nagytobozú, egyébként hasonló tulajdonságú változata, a J. ph. turbinata) elterjedésével a nálunk oly sokoldalúan felhasználható borókák sora újabb érdekes és szép fajjal gyarapodna.