Hazánk a Kárpát-medencében fekszik. A Kárpát-medence egésze fenyőfajokban szegény. Közvetlenül alatta a balkáni hegyvidéken és a mediterrán területeken a fenyők fajszáma ugrásszerűen emelkedik.
A Kárpátok legelterjedtebb fenyője a luc, amely a földrajzi helyzettőt függően 600-1800 m között gazdag övet képez. Fölötte helyezkedik el a szubalpin törpefenyő (Pinus mugo) és a havasi boróka (Juniperus nana). A Kárpátok hegyláncinak néhány pontján a törpefenyvesekbe szálanként cirbolyafenyő (Pinus cembra) és vörösfenyő (Larix decidua) vegyül. A jegenyefenyő (Abies alba), a lúcfenyvesekkel és az alatta levő bükkösökkel képez elegyes állományokat. A Kárpátok lápjainak ritka faja a lápifenyő (Pinus rotundata).
A Pannon-síkság és dombvidék fenyőfajokban különösen szegény- A síkság egyetlen őshonos fenyője a boróka (Juniperus communis). A magyar középhegységekben a borókán kívül csak az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és reliktum foltokban a tiszafa (Taxus baccata) őshonos. Az erdeifenyő összefüggő állományokat a Pannon-medence nyugati részén képez. Az Alpok szegélyénél, valamint a balkáni hegyvidékkel szomszédos al-dunai hegyekben őshonos a feketefenyő (Pinus nigra) is, a mészkősziklák jellegzetes szárazságtűrő fenyője. Az Északi- és Déli-Kárpátok fenyőfaja még a különben déli, illetve kelet-ázsiai elterjedésű nehézszagú boróka.
Országunk mai határain belül hét fenyőfaj őshonos. Ezek közül két faj őshonossága vagy spotanitása vitatott. A legközönségesebb hegy- és dombvidékeinken egyaránt a boróka. A híres alföldi fehér nyáras borókások („Junipero-Populetum”) az egykori tölgyeserdők kiirtása után alakultak ki. A boróka termését, amely két év alatt érő tobozbogyó, a fenyővíz vagy „borovicska" készítésénél használják fel.
Kommentek a bejegyzéshez