Fenyők I.

A leírások szerint 1605-ben Strassburgban ünnepelték először fenyőfa mellett a karácsonyt. 1755-ben Berlinből, 1816-ban Bécsből, majd négy évvel később már Prágából emlékeznek meg olyan karácsonyról, amelyet kivágott fenyők mellett ünnepeltek. Pestről 1828-ból van biztos adatunk fenyőfás karácsonyról. Az angoloknál, bár 1835-ből már tudunk olyan karácsonyi ünnepről, melyet fenyőfa mellett töltöttek, e szokás nem tudott meghonosodni. A Szigetország ma is a fagyöngy kultuszával köti össze az ünnepet. A Föld karácsonyt ünneplő részén mégis a strassburgiak szokása terjedt el a legáltalánosabban, így aztán december táján millió számra vágják ki a fenyőket, amelynek kellemes gyantás illata szinte hozzátartozik az ünnep hangulatához.

A magyarság mint síksági nép, nem ismerte jól a fenyőket és később szinte azonosította azokat a karácsonyfával. Hányszor halljuk, hogy valaki „karácsonyfákat ültetett az udvarába”. Ilyenkor rendszerint a lucfenyőről, nagyritkán jegenyefenyőről, de előfordul az is, hogy erdei-, vagy feketefenyőről van szó. A fenyők ismeretével kapcsolatban rengeteg tévfogalom terjedt el, megkülönböztetésüket és tulajdonságaikat illetően egyaránt. Nem minden fenyő tűlevelű, nem mind örökzöld, nem mindegyiknek van toboza és nem is mindegyik szereti a párás „hegyi" levegőt. Tágkörű elterjedésük és ennél fogva eltérő környezeti viszonyaik, rendszertani származásuk, tekintélyes fajszámuk már magában utal nagy alakbeli változatosságukra. A ma élő fenyőfajokat a növényvilág XIII. törzsének, a nyitvatermőknek 3. és 4. osztályába (Coniferopsida és Taxopsida) soroljuk. Származásuk közvetlenül a nyitvatermő ősfákból (Cordaitales)vezethető le. Az említett két osztályba tartozó Taxales és Coniferales rendeket a rendszertan tudománya számos családra osztja. Ezek közül az araukária-félék (Araucariaceae) még számos ősi bélyeggel rendelkeznek. Ebbe a családba a Déli Félteke trópusi, szubtrópusi fenyői tartoznak. Közülük jól ismert a szobafenyő (Araucaria excelsa), amely a Norfolk-szigetről származik. Ismertebb továbbá a dél-amerikai Araucaria araucana/imbricata is, amely az egyetlen nálunk is kitelelő faj. A ciprusfélék (Cupressaceae) családjába tartozik a közönséges boróka (Juniperus communis) és a közismert mediterráni ciprus (Cupressus sempervirens). Ide tartozik sok széles körben elterjedt díszcserje: az életfák (Biota, Thuja), a hamisciprus (Chomaecyparis), a folyami ciprus (Calocedrus) stb. A mocsári ciprus-félékhez (Taxodiaceae) a világ leghatalmasabb fái tartoznak: a hegyi és a tengerparti mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum és Sequoia sempervirens). A család nevét adó mocsáriciprus (Taxodium distichum) Észak-Amerika atlantikus partvidékén hatalmas mocsárerdőket képez. Nálunk is kitűnően fejlődik.

A szűk értelemben vett fenyőféléket az Abietaceae család foglalja magába. Ide tartoznak a Pinus fajok, a jegenyefenyők (Abies), a lucfenyők (Picea), a douglász- (Pseudotsuga) és hemlock- (Tsuga) fenyők. Ezek alkotják az Északi Félteke hatalmas fenyő övét. Az ide tartozó fenyőfélék csaknem mind meghonosíthatók nálunk is.

A tiszafafélék (Taxales) fajszámban szegényebb rend. Közülük a Déli Félteke lombleveles podokarpuszai és kauri fenyői (Agathis), valamint a közismert tiszafa (Taxus baccata) és távoli területeken élő rokonai az áltiszafák (Cephalotaxus), és a nagymagvú tiszafák (Torreya) említhetők meg.