Több vita folyt szakmai körökben arról, hogy a mediterrán vidékek olykor jegenye méretűvé is megnövő gyönyörű, karcsú fája a ma általánosan ültetett területtől északra meghonosítható-e, mint amennyi gyakorlati lépés az ügy tanulmányozására történt. Védett sarkokban, botanikus kertekben, a Bodeni-tótól Mainau-ig, Karlsruhe-ig, sőt Dániában, Hollandiában és Skóciában is megtalálható egy-egy növény. Szélesebb körben mégsem telepítik a mediterrán térségeken és az olasz-svájci tavakon túl. Ennek nem a ciprusok túlbecsült érzékenysége, hanem esztétikai okai vannak. Ezt éppen az északabbi telepítések igazolják. Megfelelő nevelési módszerek nélkül az északi mérséklet övben fejlődő ciprusok meg sem közelítik a délen élő társaik szép, karcsú formáit.
A Cupressus sempervirens ősi állományai, különösen a kisázsiai Taurusok, Antitaurusok ezer méter fölötti magasságában úgy festenek a sziklás bércek között, mint a hatalmas lucfenyvesek. A hó, havas eső nyomásának ellenálló, attól könnyen megszabaduló, ívesen lehajló oldalágakról tobozoktól terhes, vékonyabb oldalágak csüngenek. Az itt élő ősfák nemcsak a rendkívüli esztendők metsző, hideg szeleit, tavaszi hóviharait viselik el, hanem a jégkorszakban a mainál jóval erősebb fagyoknak és hosszabb teleknek is ellenálltak. E rendkívül edzett ősi ciprusállományok lehettek a karcsú Olasz ciprusok származási helyei. Más feltevés szerint kertészkéz válogatta ki az oszlopos formát, a ciprusoktól egyébként sosem lakott tengermelléki erdőzóna jó talajain.
Napjainkig az enyhe éghajlatú területeken e forma annyira uralkodóvá és a megporzásban kizárólagossá vált, hogy a nem ősállományban szedett mag 60-90 százalékából is karcsú utód kel ki. A karcsú magoncok azonban korántsem egyformaág-állásúak. Növekedésük jelleg, erélye és fagytűrőképessége is különböző. Nem elegendő tehát a magoncok szabadföldi nevelése, hidegtűrő képesség szerinti szelekciója. A meredek ágállás mellett lassan növő, egy vezérágú, tömött koronájú típusok kiválasztása is fontos.
Amíg csak néhány, üvegházban nevelt magonc került a szabadba, a telepítés legnagyobb akadálya a fiatal növények fagyérzékenysége volt. Ma már sok gyűjtő és termesztő második és harmadik éves átiskolázásig a szabadban neveli magoncait, így a télen jócskán átfagyó konténerekben a hidegtűrés szerinti szelekció nagy biztonsággal megtörténik. A kertész-cél (a gyors, erőteljes növekedés) ellenkezik a kitelepítés utáni érdekünkkel. A lassabban növő, rendszerint nem az aljától erőteljesen feltörő oldalágú típusok ugyanis ellenállnak a hónyomásnak, jól beérnek és lassan, de karcsún törnek fölfelé. Ez utóbbiak, az apró pikkelyű, világoszöld növények már fiatalon jól elkülöníthetők a másik, a haragoszöld, nagy pikkelyű típustól.
Az erős szelekciót (több száz magoncból alig néhány megtartása) természetesen csak kiskertben, saját célra nevelt ciprusokkal valósítható meg. Magszedéskor a legkarcsúbb példányokról szedjük le a kétéves (tehát a tavalyi vesszőn és nem az idei hajtásokon levő) tobozokat. Egy-egy tobozban 60-100 mag van, tehát már néhány tobozból tisztes kis állomány nevelhető a szelekcióhoz.
A jövőben kívánatos lenne az immár több ezer hazai ciprusállomány megfigyelésével, a nagyobb magvetések szelektálásával egy pannon klónt, illetve fajtát találni, és azt vegetatív úton elszaporítani.
Az ősi alak, a Cupressus sempervirens forma horizontalis kertészeti értéke csekély, csupán botanikus kertek érdekessége lehet. A karcsú magoncok rossz ágtartása ellen - ameddig hazai fajta nem születik - kötözéssel, de még inkább metszéssel védekezhetünk. Ciprusainkat lehetőleg szélvédett helyre és vízvesztő területre - rézsűbe, hajlat-tetőre - telepítsük, hogy a túlzott növekedést korlátozzuk. Éghajlatunkon azonban a május-júniusi öntözés csaknem elengedhetetlen ahhoz, hogy egészséges, magasba törő, karcsú fákat neveljünk. A túl szárazon nevelt ciprusok lassan nőnek, korán termőre fordulnak és tíz-tizenöt évig is eltart, mire tömegükkel a kert függőleges tagolásában a nekik szánt szerepet betölthetik. A lassan növő típusok is nőhetnek a csúcsukon évi fél métert, így az öt-hat éves fácskák elérik az 1,8-2 méter is. A gyorsan növők jó talajon az évi 1 métert is meghaladják és a hatodik évben még a rendszeres csúcsfagyás ellenér is elérhetik a 3-4 méteres magasságot. E típusoknak csak kezdeti serkentést adjunk, vagy - száraz évben - legfeljebb addig adagoljunk vizet, ameddig az első nekilendülésből lassan le nem állnak. A túl korán visszafogott növény ugyanis ősszel újra beindul és ilyenkor erősebb fagykár, sőt kifagyás is veszélyezteti. Az ilyen nagy növekedés-erélyű ciprusok oldalvezérágait a harmadik-negyedik évben (amikor a fa már kellőképpen megerősödött, de erősen seprődik) alaposan, akár 10-20 cm-re is kurtítsuk vissza. A kisebb metsző és alakító munkát több éven át folytassuk, tavasszal, a beindulást követő időszakban. A fiatal növényeket olykor túlterhelő és néha el is csúfító tobozokat nyugodtan csípjük le. Néhány év után a fa kezdeti növekedési erélye lecsökken, a lombozat besűrűsödik és az alakító metszés el is hagyható (rajzunk).
Az Olasz ciprus falak mellett, napos, zárt udvarokban talán semmi más karcsú fával nem pótolható. Gótikusan kecses karcsú alakja, talajra rajzolt kemény árnyékával, egyedülálló színével, csillogó zöld lombjával meleg derűt áraszt szűkebb környezetében. Falhoz magányosan, attól távolabb kisebb (legalább hármas) csoportokba telepítsük. A déli, tűztövises, babérszuharos, levendulás vagy kőlapokkal burkolt kertrészbe ültessük a függőleges térben újra kertet varázsoló, jó hangulatú ciprusokat.
Kommentek a bejegyzéshez