Az Alpok és a Kárpátok hegyláncainak érdekes maradványbennszülött faja. Toronyszerűen kimagasodó tömött kúpja a távoli tundráknak megfelelő alhavasi, havasi övben ott jelennek meg, ahol már csak a törpefenyő és télen a hótakaró védelmében lapuló törpecserjék állják a természeti erők próbáit.
Ágai hosszan fölhajolva simulnak a korona körvonalába. Alaposabban megfigyelve, az ágörvek szétágazó rendszere a fa külső vonalaiban is felismerhető szabályossággal rajzolódik a korona kúpjára. Az ágak mereven felívelők, de rendkívül rugalmasak, lehajlítás után ostorszerű gyorsasággal csapódnak vissza helyükre. Így azután nem is igen látni hónyomástól sérült cirbolyát.
Eredeti termőhelyén lassan növekszik, évente csak néhány centimétert. Fája finom, egyenletes, így szívesen használja a bútoripar, a faszobrászat. Élőhelyénél melegebb, csapadékosabb területeken a cirbolyafenyő növekedése egyedileg változó ugyan, de általában nem marad el a többi tűnyalábos fenyőétől. Kultúrában karcsú, szabályosan kúpos, tömött, csillogó hatású, zöldes- vagy kékesszürke lombú fává növekszik, magassága a 30 métert is elérheti. A fiatal hajtások zöldesszürkék, csupán a rányomott szőrözet miatt sárgás- vagy világosbarna árnyalatúak. A hajtástengely a néhány éves részeken alig látható, mert a nagyszámú és sűrűn álló tűlevélzet szinte teljesen eltakarja, miáltal a hajtások tömött, hengeres hatásúak. A 7-9 cm-es tűlevelek ötösével állók, fényes sötétzöldek, kívül alig, belül sűrűn sztómavonalasak, ívesen hajlottak, 3-5 év után hullnak le.
Termős tobozvirágzatai mutatósak: májusban a fiatal tavaszi hajtások csúcsán, főként az erőteljesebb csúcsközeli ágakon jelennek meg, sötét bordóvörösek, az első év végéig babszemnyi lilásszürke tobozkává növekednek, végső méretük a diónyitól a lúdtojás nagyságig terjed. A tobozpikkelyek húsosak, típustól függően rövid, besüllyedő vagy kiugró szürkésbarna körömben végződnek. Az érett tobozok zárva maradnak, s a magvak csak a toboz lehullásával kerülnek a földbe. Ízletes, nagy (10-12 mm-es) magvai miatt azonban a madarak vagy a mókusok és más rágcsálók rendszerint még a fán szétcibálják a tobozokat.
Mint kárpáti és alpin maradványbennszülöttnek („reliktumendemizmus”-nak) minden hegyvidéki parkban ott volna helye. Jó vízellátású, üde talajban különösen gyors növekedésű, mutatós fává fejlődik. Kisebb kertekben is megtelepíthető, csupán későbbi méreteire kell tekintettel lenni. Bár tobozai igen mutatósak, a kékes- vagy szürkészöld, dús lombozat rendszerint elrejti őket, így messziről nehéz észrevenni. A cirbolyafenyő megjelenését a kertekben főként szabályos kúpos koronája határozza meg. Szinte minden hidegtűrő lombos örökzöld és hegyvidéki fenyőféle jól társítható hozzá. Magasabb fekvésű helyen vörösfenyő, lucfélék, törpefenyő, rododendronok, madárberkenye, alacsonyabb övezetekben, gyűjteményes összeállításban babérsomok, madárbirsek, hangák, kecskerágók, mahónia-fajok, áfonyák, babérhangák kísérhetik.
Kommentek a bejegyzéshez