A broméliákhoz tartozik a különös termetű, igen szárazságtűrő ahuarancu (Puya raimondii) is, az Andok erős széljárta, 4000 méteres hegyein élő, óriás virág. Kard alakú, fűrészes élű, kemény, szúrós levelei a rövid törzs csúcsán 3-4 méteres, gömbös üstököt alkotnak. Ebből nyúlik ki az 5 méter magasra is megnövő, hatalmas szürkésfehér virágzat. (A trópusi Afrika hegyvidékén élő óriási lobéliákra és aggófüvekre hasonlít.) A száraz, köves termőhelyhez úgy alkalmazkodott, hogy gyökereinek nagyobb része nem felszívó, hanem víz- és táplálékraktározásra módosult. Ezenkívül az egymáson fekvő, zárt levélnyelek tövében is raktároz vizet és humuszt. A levelek között aztán járulékos gyökereket fejleszt, amelyek az összegyűlt vizet és humuszt felszívják, és hasznosítják.
Az ahuarancu a bennszülöttek fontos haszonnövénye. A mostoha vidéken a növény minden porcikáját hasznosítják. Gumiszerű (chagualgumi) nedvéért csapolják, törzsét parafaként sok mindenre felhasználják, míg a korhadt, elszáradt növénnyel tüzelnek.
Meleg- és szárazságtűrésükről legismertebbek a különböző pozsgás vagy szukkulens növények: Amerikában a kaktuszok, az agávék és a pálmaliliomok, Afrikában egyes kutyatejek, a kristályvirágok, a kavicsvirágok, áloék, pachypodiumok, dögvirágok, kleiniák, Eurázsiában pedig a kövirózsák és varjúhájak.
Szárazságtűrésük lényege, hogy a ritka és rendszertelen csapadékot speciális gyökérzetükkel igen gyorsan fel tudják szívni, mielőtt a sivatag homokjában elszökne vagy a forró Nap felszippantaná. A hirtelen felvett nagy mennyiségű folyadékot sajátos raktározó szöveteikben tárolják, és így hosszú száraz időszakot is képesek átvészelni.
A raktározó szövet a növény különböző részeiben lehet, s e szerint különböztetünk meg levél-, gyökér- vagy szárszukkulenseket. Talán a legérdekesebb pozsgások az ún. ablakos növények és a kavicsvirágok. Előbbiek a kiszáradás és a hőártalom ellen teljesen a földbe húzódnak, csak a pozsgás levél lapos, ablakszerűen áttetsző vége áll ki. Ezen át jut a szűrt s így már ártalmatlan fény az asszimiláló szövethez. Legismertebb a Fokföldön élő kristályvirágféle, az aranyos ablakvirág (Fenestraria aurantiaca), de ismerünk hasonló módon védekező sivatagi mohákat is, mint pl. az Exormotheca bullosa vagy a Riccia nevű májmoha egy karoo-sivatagi faja. A kavicsvirágoknak (Lithops) mindössze két, erősen húsos, leginkább apró kövekre, legömbölyített kavicsokra emlékeztető raktározó levele van. Felületes szemlélő a színben is a környezethez hasonló növényt nem is veszi észre. Valószínűleg a sivatagos vidékek legelő állataival szembeni védekezés is hozzájárult ennek a fantasztikus alkalmazkodásnak a kialakításához.
Említsük meg végül a „sötétben” élő növényeket. Ezek aztán a valódi fakírok, hiszen a növényeknél a fény létkérdés. Teljes sötétségben nem élnek fotószintetizáló növények, de a fényszegény környezethez való alkalmazkodásnak igen sok érdekes példája van.
Mindenki tudja, hogy a mély vizekben egyre kevesebb a fény, és a sugarak színképi összetétele és erőssége is változik a mélységgel. Egy bizonyos mélységbe a látható fény már egyáltalán nem tud lehatolni. A zöld színtesttel asszimiláló növények, így a zöldmoszatok ebben a mélységben már nem találhatók. De a barna-, kék- és vörösmoszatok festékanyagai olyan hullámhosszú fénysugarakat is képesek hasznosítani, amelyek a látható fénynél mélyebbre hatolnak. Ezért a tengerek vizében a moszatok - színanyagaiknak megfelelően - rétegesen helyezkednek el. Körülbelül 20 méter mélységig a normál fényt hasznosítható zöldmoszatok, 20-70 méterig, ahol a kék fény uralkodik, a barnamoszatok élnek, a 70-150 méteres zónában, mivel ide már csak a sötétzöld sugarak jutnak be, az ezt hasznosító, vörös színtesttel rendelkező vörös- és kékmoszatok élnek.
A közönség számára is megnyitott barlangokban megfigyelhető, hogy a frissen felszerelt villanyok körül, az addig szűz falon rövidesen zöldes bevonat keletkezik. Olyan moszatok telepszenek meg itt, amelyeknek fejlődéséhez az alkalmankénti, sokszor nagyon ritka és nagyon rövid ideig tartó megvilágítás is elegendő. Ezek a növények „ravasz” fénygyűjtő lencsék kialakításával gyűjtik össze a gyér fényt.
Kommentek a bejegyzéshez