„Ragyogjanak behavazott
Ágakkal és mint csillagok
Karácsony örömére
A bűvöletbe ringatott
Tártkarú fenyők ünnepére
Szép muzsikusok a fenyők
Őszesti szélben zengik ők
A karácsonyt a régit
S zord mágusok vihar előtt
A morajló eget igézik”
Guillaume Apollinaire: Rajnai fenyők
Fordította: Rónay György
Ünnepet virág nélkül nem lehet elképzelni. Virággal tiszteljük meg vendéglátóinkat, azzal ünnepeljük a születés- és névnapokat, virággal köszöntjük szeretteinket, gyermekeinket, szüleinket, ballagáskor, anyák napján, minden ünnepi alkalommal, vagy egyszerűen csak azért, hogy örömet okozzunk.
Az emberiség régi nagy ünnepeihez, így a kereszténység fő ünnepeihez (karácsony, húsvét és pünkösd) is kötődnek virágok.
A mintegy másfél ezer éves ünnepünkhöz, a karácsonyhoz sok virággal és növénnyel kapcsolatos szokás tartozik.
A karácsonyt, Jézus születésének ünnepét a IV. század óta tartjuk, de a lucfenyő tisztelete, a karácsonyfa-állítás Európában mindössze 300 éves szokás. Gyökerei azonban a több ezer éves múltba nyúlnak vissza. A luc a meghaló és feltámadó, ún. „bűnbak”-istenek régi kultikus növénye. A görög Dionüszosz isten bacchánsnőinek varázspálcája, az ún. thürszosz, egy fenyőtobozban végződő, suhogó bot volt. A Dionüszosz istenségét tagadó Pentheusz egy lucfenyő tetején, rejtőzve nézte végig Kitharion hegyén a bacchánsnők ünnepét. Szomorú véget is ott ért, mert észrevették, a fenyőfát gyökerestől kitépték, és Pentheuszt darabokra szedték. Több ezer éves szokásként, Indiában is a Himalájáról hozott lucot vitték Visnu és Brahmá istenek tiszteletére tartott körmeneteken. Európában először Németországban újult fel, s lassan és nem is minden európai országban terjedt el. Hozzánk is csak a múlt század közepén került, osztrák közvetítéssel, s először csak az előkelőbb családoknál volt szokás. Úgy tudjuk, hogy nálunk az első fenyőfát Brunswick Teréz grófnő díszítette.
A karácsonyfa-állítás szokását Európában a betlehemi játékok előzték meg, ahol a fenyőfa a tudás fáját jelképezi. A betlehemi játékok során ugyanis Ádám és Éva büntetését is gyakran eljátszották. Ilyenkor a fenyőfára csavart színes papírláncok a csábító kígyót, az ágra akasztott alma a bűnbeesés almáját képviselte. A dió mint ősi Krisztus jelkép szerepel a fán és a karácsonyi étkezési szokásokban is.
Hazánkban latin nyelvű liturgikus játékok már a XI. század óta, az énekes jókívánságok, az ún. regölés a középkor óta, magyar nyelvű karácsonyi játékok, főként betlehemes pásztorjelenetek pedig a XVII. század óta vannak. Ezekben is gyakran szerepelt a szimbolikus jelentésű csodafa, a termőág, a karácsonyi életfa, de ezek nem örökzöld fenyők, hanem különféle ágas-bogas fák voltak, amiknek ágait szintén dióval, almával és betlehemi csillaggal díszítették. Kedvelt karácsonyi fa volt pl. a krisztustövis, koronafa vagy gledicsia (Gleditsia triacanthos). Hosszú pálhatöviseire szúrták a piros almát, ágaira aggatták az aranydiót.
Kommentek a bejegyzéshez