Természetes növénytakarónk alapnövényzete néhány kisebb tájegységtől eltekintve a tölgyes. Mennyivel harmonikusabbak lennének kertjeink, ha a tölgyek szépségükhöz, méltóságukhoz, sokszínűségükhöz mérten kapnának szerepet és a kertek, parkok egzóta szigeteit a tájainkra formálódott tölgyesek fogadnák környezetünkbe! A díszkert, a park nemcsak a beültetett növénykülönlegességektől válhat szép kertté: a kertet adó, a tájhoz kapcsolódó (például térhatároló) alapnövényzet is elválaszthatatlan része, a táj egészére hangolja a kertet.

            Az északi szélesség körök mentén egy nagy, összefüggő növényzeti öv terjed Európában és Ázsiában csakúgy, mint az Újvilág Atlanti partjaitól a Csendes-óceánig: a mérsékeltövi szubtrópusi tölgyesek öve. Ez az óceánok közelében északabbra hatol, máshol a szélsőséges szárazföldi területeken délebbre szorul, északon a hegyek alsó dombi övezetében marad, míg délen feljut több ezer méteres magasságba is.

            Az induló sokszínűség, a nagy elterjedés és a sokszor több millió éves elszigetelődés, máshol az állandó térbeli mozgás a tölgyek gyönyörködtető változatosságát hozta létre. A jellegzetes, lekerekedően karéjos hasadt-osztott tölgylevél típuson kívül hegyeskaréjú, fűrészes-fogas és éplevelű tölgyek éppúgy megtalálhatók, mint a lágy, lehulló, a babérszerűen áttelelő és a kemény, olykor porcosan húsos levelű fajok.

            Az összenőtt kupacslevelek (pikkelyek) csészéjében fejlődő kemény héjú makktermések is eltérnek egymástól: egyesek csaknem a kupacsba zártak, mások hosszan kinyúlnak, hegyesek vagy lekerekedő csúcsúak, hosszúkásak vagy pogácsaszerűen lapítottak. Lehetnek alig észrevehetően aprók és feltűnően nagyok, mint a mi cserfánké, vagy szinte óriásiak, mint a balkáni-kisázsiai kecskeszemű tölgyé (Quercus macrolepis), amelynek a makkjai akár 5-6 cm-esek is lehetnek, s a hatalmas kupacsok elérik a 10 cm átmérőt: mint különös virágok vagy gyümölcsök ülnek a vesszők oldalán, csúcsán.

            A sikeres arborétumoknak büszkesége a szép tölgy-gyűjtemény, ahol a változatos lombozat, a szebbnél szebb lécesen lehámló, vagy bordáktól, sűrű pikkelyektől díszes, esetleg bükkszerűen sima, szürke törzsek pompás változatosságában gyönyörködhet a látogató.

            Az angol parkok fő dísze a magányos, földig koronás kocsányos tölgy, az amerikai Egyesült Államok kertjeit, arborétumait pedig egyszerű, szép tölgyesek összefüggő állománya fogja és foglalja egységes, harmonikus keretbe. A pannon sík- és dombvidék növényföldrajzi értelemben teljes egészében a tölgyesek, kisebb mértékben a gyertyánostölgyesek övébe tartozik. Míg tőlünk északabbra két tölgyfaj él, nálunk már hét: a kocsányos- (Qu. robur), a tágabb értelemben vett kocsánytalan (Qu. petraea), a magyar- (Qu. frainetto), a cser- (Qu. ceris), a molyhos- (Qu. pubescens) és a vergilius tölgyek (Qu. vergiliana).

            Az Alföld csodálatos kocsányos tölgyesei a magas talajvíz bőséges vízforrásától táplálva a legszebb tölgyesek voltak valamikor! E gyönyörű tölgyfaj a folyó menti keményfa (tölgy-kőris-szil) ligeterdőkben, máshol az üde talajú gyöngyvirágos tölgyesekben a folyószabályozásokat megelőzően a tartós áradások és az azt követő aszályos évek szerkezet nélküli talajokat repesztő szárazságaitól nem sújtott területeken általános volt. A hatalmas löszterületeken a magas talajvízszintű vidékektől távolodva elfogynak a kocsányos tölgyesek, s helyükbe a cser- és a kocsánytalan tölgy lép. A száraz, köves oldalakon, fennsíkokon a molyhos- és a vergiliusz-tölgy az egyik legszebb hazai növényzeti képet formálja: a molyhostölgy sötét törzse a virágos kőris világosszürke törzseivel váltakozik, alattuk a cserszömörce (cotinus) augusztus végétől vörösen lángoló szőnyege.

            A hazai tölgyek jobbára lombtartók-lombszáradók, vagyis a levelük ősszel csak elszárad, de alig hull le. A lombot a tavaszi szelek s az új kihajtáskor hirtelen vastagodó szár taszítja le. Ez a tulajdonság az örökzöld életformának növénytörténeti léptékben nem régi elvesztésére utal. Ugyanennek köszönhető, hogy magoncaik, főleg a molyhos- és a csertölgy csemetéi olykor éveken át zölden telelnek. A magyar  "virágos gróf", Ambrózy-Migazzi István emlékét idéző két télizöld tölgy az "Ambrózy"- és a "Migazzi"-tölgy (az egyik cser-, a másik molyhostölgy magonca), nem veszett el az erdő sűrűjében, hanem kertészkéztől ápolva, oltogatva Európa-szerte elterjedt a gyűjteményekben.

            Következő cikkünkben a hazai fajokról írunk. A magyar táj harmóniáját a honos tölgyek széleskörű ültetése szolgálja igazán. Az országot ellepték a gyorsan növő, nem a jövőt építő, hanem a jelen gyors "fogyasztási cikkét" képező rövidéletű fák! Ha csak egy kicsit is érzékenyek vagyunk a jövő iránt, sokkal több tölgyet ültetünk kertjeinkbe, parkjainkba. A megfelelő fajt a megfelelő helyre! A külterjes (extenzív) kezelésű park váza lehet az önfenntartó, utakkal feltárt többszintű tölgyes, és nem a kertészkedő ember nyaralója is nemcsak a nyaraló települhet a tölgyesbe, hanem a tölgyes is települhet a nyaraló közé! Alatta avar, honos cserjék vagy külhonos örökzöldek ez már részletkérdés, fölötte a táj szülte-formálta pannóniai tölgyes legyen!

2010-ben megjelenő CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető a következő oldalon: 

http://www.dendropress.com/