A nemzetség egyetlen faja a japán elterjedésű híbatuja (Thujopsis dolabrata S. et. Z.). Japán szigorúan védett fái közé tartozik. A XVII. század közepén, amikor a Tokagawa család került uralomra, a leghatározottabb intézkedésekkel óvták meg a legfontosabb fákat az egyre fokozódó irtástól. Ennek köszönhető, hogy mindmáig gyönyörű erdőségek maradtak fenn ebből az egyedülállóan érdekes fenyőből. A legszebb állományok Észak-Honshuban vannak, ahol a var. hondai (Henry) Makino nevű változat 30 méteres példányai láthatók. A tőalak gyengébb növekedésű, de 2000 m magasra is felkapaszkodik, ahol már csak alacsony cserje marad. Sűrű, laza esésű bokrainak fő díszértékét a csillogó,

142 vastag, pikkelyes levélzet adja. Szárazabb éghajlatunk alatt a magasabb termetű példányok ritkák, legtöbbször csak 1-2 m magas marad. Nálunk a 'Variegata' nevű forma terjedt el, amelynek sötétzöld lombozatába fehéres hajtások vegyülnek. Kevésbé szép, növényi betegségre emlékeztető színváltozat, amely csak egészen ritkán terem. Üde helyen vagy öntözés mellett kitűnő szoliter-cserje; sövény is nevelhető belőle. Félárnyékos fekvést igényel.