A fiatal oltványok fejlődését a dió példáján keresztül mutatom be, de ez kis eltérésekkel gyakorlatilag az összes oltással szaporított lombos növényre igaz: Oltáskor az alanyba egy 5-20 cm-es oltócsapot helyezünk angol nyelves, vagy sima párosítással. Ez az oltócsap, ami egy kis botocska, két hónap inkubálás során összeforr az alatta lévő nemes résszel, ezt követően az oltócsap legfelső rügye kihajt, ami értelemszerűen nem a felső metszfelület, hanem az alatt néhány cm-rel lejjebb található. Erre a néhány centis legfelső részre a növénynek a továbbiakban természetesen már nincs szüksége, tehát ez szép lassan elhal, majd egy-két év múlva le is szárad, sokszor magától leesik. A dió fiatal szára belül üreges, csak később tűnik el a belső üreg, ahogy az adott szár (törzs) vastagodik. A belső barna üreg tehát nem bélkorhadás, hanem a már nem élő szárrész ürege. A kihajtott rügytől lefelé a szár természetesen dolgozik tovább, hogy egy szép fa fejlődhessen a most még pirinyó oltványból. Az összeforradás stresszes évében a növény nagy csodára nem képes, de már a következő évben is hozhat akár egy - másfél méteres új hajtást. Ahogy a törzs vastagodik, úgy tűnik el fokozatosan minden seb, görbület, egyéb esztétikai hiba, s 3-4 év múlva már senki sem fog emlékezni az egykori esetlen kis növényre. A neveléshez sok sikert, türelmet és jó munkát kívánok!