A pálma és a fűz a zsidók egyik legnagyobb ünnepének, a sátoros ünnepeknek is ősi tartozéka. A kettős jelentésű, egy hétig tartó hálaadó ünnepet hat hónappal húsvét után ülték. Házaikból gallyakból, lombos ágakból készített sátorokba költözve, elsősorban a negyven évig tartó pusztai vándorlásra emlékeztek, de ezzel együtt tartották a szüret és az aratás ünnepét is. A sátoros ünnepek szoros tartozéka az ünnepi csokor, az ún. „lulab”. Ez egy pálmaágból, két fűzfa- és három mirtuszágból állt, amibe a citronád, egy hosszúkás citrusgyümölcs (Citrus medica), az ún. ethorg volt tűzve. Minden férfizarándoknak ezzel a csokorral a kezében kellett megjelenni a szertartásokon. A közel kétezer éves ezüstpénzeken, a második zsidó felkelés idején (i. sz. 132-135) újravert római dénárokon és tetradrachmán már láthatjuk a lulab ábrázolását. A sátoros ünnep mint kifejezés a magyar nyelvbe is átkerült, és átvitt értelemben nagy, illetve fő ünnepeinket jelenti.
A harmadik ősi fő ünnep a pünkösd. A keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, a zsidók a színai-hegyi törvényadás évfordulóját és az aratást ünneplik ilyenkor. Húsvét után az ötvenedik napon (innen a név eredete is: pentekoste = ötvenedik) egyetlen napig tartott. Ez volt a harmadik zarándokünnep, amelyen Júdeában minden izraelita férfinak részt kellett venni. A természetvallásokban a pünkösd a természet újraébredésének, a tavasznak az ünnepe, és virágszimbóluma mindmáig a napistenek ősi virága, a pünkösdirózsa. A pünkösdi hagyományok, népszokások, a pünkösdölés, a pünkösdi királynő-, illetve királyválasztás, a májusfaállítás, és a pünkösdirózsa mint ünnepi virág, ezekre az időkre nyúlnak vissza. Kb. pünkösd táján volt a pogány Róma legnagyobb tavaszi ünnepe, a rózsaünnep is.
A pünkösdirózsa (Paeonia officinalis) már az ókorban kedvelt, gyógy- és varázsnövény is volt. Szárított gyökerének apró darabját gonoszt űző amulettként nyakláncon viselték. Gyönggyé formált gyökérdarabkáit bőrszíjra fűzve gyerekek nyakára tették, hogy fogzásuk baj- és fájdalommentes legyen. Állítólag Paenról, a legendás görög orvosról nevezték el, aki a monda szerint Plutót, az alvilág istenét, a növény gyökerével egyszer meggyógyította. Régi magyar növény is. Őseink már a honfoglalás előtt ismerték. Legrégibb magyar neve, a szláv eredetű bozsur (= isteni), illetve a török eredetű basa (= rangos, előkelő) szóra visszavezethető bazsarózsa is erre utal.
Tenyérnyi nagy - többnyire telt - piros virágai a tavasz legszebb hirdetői közé tartoznak. Pünkösd táján virágzik, a pünkösdi mondókák, népdalok kedves virága. Dél-európai növény. Nálunk is él a mecseki tölgyesekben egy bennszülött alfaja (Paeonia officinalis ssp. banatica). Egyike a legritkább és legszebb őshonos növényeinknek.
„Ligetté sűrül mirtusz és babér.
Dicsőség bujkál benne s szerelem.
S piros rózsából új tenger terem
Piros pünkösdkor a tenger felett.”
Reményik Sándor: Két út
Kommentek a bejegyzéshez