Kelet országainak valaha igen fontos balzsamnövénye volt az aloé. Ennek a szárazságtűrő, szukkulens liliomfélének 250 faja Dél-Arábiában és Kelet-Afrika száraz vidékein, Etiópiától a Fokföldig, továbbá néhány szigeten (Madagaszkár, Szokotra, Mascarenhas) él. Sok fajának (pl. Aloe perryi, A. africana, A. succotrina, A. hepatica, A. barbadensis) a nedve illatos balzsamot tartalmaz, amiből értékes, gyógyhatású gyantát nyernek. Az aloégyantát az ókor óta használják sebgyógyításra, emésztési zavarokra hashajtónak, fertőtlenítő-, konzerváló-, rovarírtószerként, füstölőnek és halottak balzsamozására.
A Bibliából tudjuk, hogy Arimateai József és Nikodémus 100 fontnyi (kb. 33 kg) porrá tört aloé- és mirhakeverékkel együtt göngyölték gyolcsba a keresztfáról levett Krisztus holttestét, mielőtt a sziklasírba tették. Az aloégyantát a növény húsos leveleiből nyerik úgy, hogy a levágott vagy behasogatott levelekből kifolyó kesernyés (az arab eredetű aloé szó is keserűt jelent) balzsamot beszárítják, és rendszerint porrá őrölve hozzák forgalomba. Karavánokkal szállították Rómába és Görögországba, ahol az ókor óta keresett gyógyír és illatszer volt. Később egész Európában elterjedt. Napóleon kedvenc illata volt, palotáját aloéval füstöltette be. A hölgyek aloégyökereket rágtak, hogy leheletük illatos legyen.
Bár a legtöbb balzsamnövény a meleg trópusi, szubtrópusi tájakon nő, van néhány barátságtalan klímában élő, északi balzsamnövény is. Legismertebbek a balzsamfenyő- és a balzsamnyárfajok.
Észak-Amerika zord tájain, a Nagy-tavaktól keletre húzódó tajgában él a balzsamfenyő (Abies balsamea). Kérgéből csapolják a víztiszta, mézsűrűségű kanadabalzsamot. Igen elterjedten használják beágyazó anyagként a mikroszkópos technikában. Ugyanis jól konzervál, megfelelő a fénytörése, és beszáradva is átlátszó marad. Ismeretes, hogy a legtöbb fenyőnek van gyantajárata, s így még sokféle fenyőbalzsamról, fenyőgyantáról tudunk, de mind között legértékesebb a balzsamfenyőé. A fenyőbalzsamok általában egyharmad rész terpentinolajból és kétharmad rész gyantából állnak, illetve 5-10% vizet is tartalmaznak. A legjobb minőségű fenyőgyantákat kolofónium néven használják hegedűgyantának.
A balzsamot adó nyárfák is észak-amerikaiak. Legismertebbek a nyugati (Populus trichocarpa) és a keleti (P. balsamifera, P. tacamahaca) balzsamnyárfajok. A nyárfáknak nem a nedvében van az illatos anyag, hanem a rügypikkelyeit borítja. A rügyeket összeszedik, forró vízben leoldják róluk az illatos, olajos balzsamot, amit tacamahac néven hoznak forgalomba. Az USíban nagyon népszerű, de exportálják Európába is. Különféle gyógyszerekbe, fertőtlenítő gyógykenőcsökbe, kanalas orvosságokba teszik. A tacamahac inhalálásra is kiváló. Gyógyítja a hurutot, könnyíti a légzést, megszünteti a köhögést, egyszóval minden meghűléses betegség univerzális gyógyszere.
Talán nem is tudja a világ, hogy ezt a kiváló balzsamot a menominee és az ojibwa indiánoknak köszönhetjük. Ősidők óta használják megfázás ellen úgy, hogy a rügyeket meleg zsírban felpuhítják, és az orrukba tömve, a balzsamot lassan felszívogatják. A balzsamnyárak a mérsékelt övben ma már szerte a világon elterjedtek. Nálunk is ültetik sorfának, díszfának. Egy jól megtermett fa, meleg márciusi napokon, amikor a rügyeket elborítja a fénylő, sárgásbarna balzsam, százméteres körzetben érezhető, finom illatot áraszt.
Az arábiai illatok divatja elmúlt, Kelet balzsamnövényei jócskán megritkultak, s zabszolga sincs - szerencsére - aki az illatos gyantát gyűjtené. A halottbalzsamozás sem igazán XX. századi szokás. Az amerikai indiánok isteneiknek emelt ősi templomaiban nem füstöl a kopál, s az őserdő fogságába esett templomromok oltáraira már senki sem visz kopálból faragott ajándékokat.
A balzsamok, gyanták mégsem váltak csupán tudománytörténeti érdekességgé. A ma embere számára is nagyon fontosak, nagyon értékesek. Számos ipar, így a gyógyszer-, a kozmetikai, az elektromos-, a festék- és a vegyipar, továbbá a papír- és műgumigyártás fontos adalék vagy alapanyagai. Jelentős szerepük van a művészetekben is, hogy mást ne említsünk, mint a kínai, japán vagy indiai lakkfákat, amelyek zsíros gyantája a művészi lakkfestés, hegedűkészítés és a lakkipar alapja.
Kommentek a bejegyzéshez