Az upaszfa (Antiaris toxicaria) Ázsia legismertebb, legrégibb nyílméregnövénye. Az eperfafélékhez tartozó, hatalmas fa Jáva legmagasabb
(60-80 méter) növénye. Tejnedve igen erős, szívre ható méreganyagokat (antiarin, antiosidin) tartalmaz. Ennek a sűrítményével, az ún. „ipóval” mérgezik Ázsia őslakói fegyvereik hegyét. A kuráre és a kombé mellett ez a harmadik világhírű nyílméreg. Világjáró holland tengerészek hihetetlen történeteket meséltek az upaszfáról: ha madár szállott az ágára, az holtan hullott a földre, és a fa környékén minden élő kipusztult, még fű sem nőtt, mert a talaj is mérgező volt.
Kínában és a Malájföldön őshonos, csavarodó szárú kúszócserje a Gelsemium elegans. A szép virágú, dúsan ágas fa gyökeréből is rendkívül erős nyílmérget készítenek. Indiában az Európában is őshonos sisakvirágok (éonitum) mérgét, az igen veszedelmes akonitin alkaloidát használták valaha nyílméregnek. Minden sisakvirágfaj mérgező, és 3-8 milligramm akonitin már halálos az emberre. A növény minden része mérgező, de leginkább a föld alatti gumók.
A növényi mérgek másik ősi felhasználásmódja az élelemszerzést szolgáló halbénítók, halbódítók. Erre természetesen csak olyan mérgek alkalmasak, amelyek nem teszik a halat is mérgezővé. Minden földrészen számos olyan növény ismeretes, amelynek a levét a vízbe csavarva, vagy zúzalékát, őrleményét a vízbe szórva, a halakra ideig-óráig bénítóan hat. Ilyenkor feljönnek a víz felszínére, ahonnan könnyűszerrel lehalásszák vagy összefogdossák őket.
A pillangósokhoz tartozó, szép virágú és tűzpiros magvú trópusi korallfa (Erythrina) egyes fajainak összezúzott levelét és magját ősidők óta használják ilyen módon az amerikai indiánok halfogásra. Érdekes, hogy még a mérgező fajoknak is csak a levele, kérge és magja ártalmas. A korallfák virágait általában fogyasztják Amerikában. Guatemalában salátát és levest készítenek belőle, Kolumbiában mártásnak használják.
Puerto Ricóban a magnóliákkal rokon fehérfahéj (Canella winterana) őrölt, illatos kérgével bódítják a halakat.
Az amerikai trópusokon élő és nálunk szobanövényként ismert filodendronok között is van olyan faj (Philodendron craspedodromum), amelyiknek vízbe szórt, összemorzsolt, száraz leveleitől a halak elkábulnak.
A dél-amerikai fás maszlag (Datura arborea) minden része mérgező, de különösen a szkopolaminban gazdag levél, termés és mag. Ezeket a részeket használták az indiánok ősidők óta halbénítónak és vallási szertartásaikon narkotikumnak.
A lágyszárú virágok, füvek között is akad halméreg. A mexikói indiánok ősidők óta egy ernyős virágzatú növénnyel (Ligusticum porteri) fogják a halat. A növény előre beáztatott és szétnyomkodott gyökerét teszik a folyóba, amitől a halak megbénulnak. Hasonló hatása van az ugyancsak ernyős virágzatú, európai foltos büröknek (Conium maculatum) is. Az egész növényben, de különösen az éretlen termésben izombénító alkaloidok (pl. koniin) halmozódnak fel. Érdekes, hogy ezt is Mexikóban és nem Európában használják halbódítónak. Amerika felfedezése után juthatott el valahogy gyomnövényként, talán más bevitt magvakhoz tapadva, Mexikóba. Másik faját (C. chaerophylloides) az afrikai halászok használják hasonló célra.
Az közismert, hogy az ébenfafajok (Diospyros) között finom gyümölcsök, értékes fák vannak. Kevesebben tudják, hogy Malaysiában olyan fajok is élnek, amelyeknek mérgező magzúzalékát halbódítónak használják.
Kedvelt mediterrán fűszerünknek, a kaprinak a rokona az afrikai, ázsiai trópusokon élő
Gynandropsis gynandra. Főzeléknövénynek fogyasztják, de a magvaiból sajtolt olaj mérgező és közismert halbódító.
Ázsiai halbódító az Indiában honos és a kuráremérget adó fajokkal közeli rokon Anamirta cocculus is. Csonthéjas termésében, amit „halbogyónak” neveznek, pikrotoxin nevű méreg van. Nyílméregnek is használják.
Ismert halbódító Nyugat-Afrika partvidékén, a Kanári- és a Zöldfok-szigeten őshonos Frankenia ericifolia is.
A szép virágú amarilliszek családjában is szép számmal akad mérgező növény, hogy csak a nálunk is élő hóvirágot, tőzikét vagy nárciszt említsük. Főként a föld alatti gumók, hagymák tartalmazzák a mérgező bellamarin, galantamin stb. alkaloidokat, de bizonyos mértékben az egész növény is. Az egyik dél-afrikai amarilliszféle (Boophone toxicaria) gumójából kivont méreg a hottentották veszedelmes nyílmérge.
Erdeink kora tavaszi bájos virágai, a szellőrózsák (Anemone) is mind mérgezőek. Kamcsatkában a szellőrózsákból kivont mérgező ranunkulin glikozidot használják nyílméregnek.
Végül jó tudnunk, hogy a nyílmérgek, a halbódítók és szinte valamennyi növényi méreg megfelelő dózisban és helyesen alkalmazva gyógyszer. Ezért a növényi mérgek igen régóta és ma is nagyon fontosak az emberiség életében.
,,És ettünk nadragulyát,
és rágtunk tarackfüvet
és vályogtéglát, gyíkot,
egeret, földet, férget...”
Nahuatl népköltészet: Tenochtitlan végnapjai
Fordította: Simon András
Kommentek a bejegyzéshez