A molyhostölgy elnevezés két, egymáshoz igen közel álló molyhos-pelyhes hajtású tölgyfajt jelent: a kisebb levelű és rövidebb levélnyelű molyhostölgyet (Quercus pubescens)  és a nagyobb levelű, az előzőnél kétszer hosszabb (1,5-2,5 cm-es) levélnyelű vergiliusztölgyet (Q. virgiliana). Rendkívüli hasonlóságuk molyhos-pelyhes hajtásai, levélfonákuk, kis termetük miatt a kertészeti-erdészeti, sőt a botanikai irodalomban sem különítik el őket egymástól következetesen. Zárt erdőállományokban a vergiliusztölgy olykor a kocsányos tölgyre emlékeztetően nagylevelű, a karsztbokorerdőkben azonban apró levelű és így alig különbözik a valódi molyhostölgytől, noha kerekded karéjai feltűnőek, a molyhostölgy szárazság miatt kisebb és hegyes karéjú (xeromorph) levelei között. A vergiliusztölgy lombja sokszor még zöld, amikor a valódi molyhostölgy levelei már sárgulnak. A vergiliusztölgy makkjain lazábbak, levélszerűbbek a kupacspikkelyek, a bennük lévő magok édesek, míg a molyhostölgy pikkelyes kupacsú magjában a magok fanyar ízűek.

            A külső bélyegek nem befolyásolják a tág értelemben vett molyhostölgy kertészeti szerepét: a száraz, öntözetlen kertekbe, az időjárás szeszélyének kitett területekre aligha találunk jobb növényt, amellyel a kert vagy park keretét kialakíthatnánk. Fényes, bőrszerű, változatos, télen is a vesszőkön díszítő leveleivel, kis termetével és több emberöltő múltán e kis termethez tartozó hatásosan vaskos törzsével, sűrűn elágazó sötét ágazatával méltán sorolhatjuk a legszebb díszfák közé! Megfelelő helyre ültetve a természethez kapcsolja a díszkertet, de néhány fából álló csoportja éppen az őstermészetet idézi fel a kultúr-egzóták mindent elárasztó, sokszor nem éppen harmonikus forgatagában.

            Korántsem nő olyan lassan, mint az őstermőhelyi növekedése mutatja, vagy mint az erdészeti tapasztalatok nyomán hírlik. A kertben egyedi gondozással, beültetés után gyakori öntözéssel a növekedés folyamata hihetetlenül felgyorsítható! Egy Frank-hegyi kertben vékony termőrétegű talajon az esővizet a fa tövéhez irányították, így az évekig csak lassan bokrosodó tölgy egy nyár alatt háromméteres vezérágat hozott.

            A molyhostölgyet akárcsak a csert a szárazságra hajlamos déli lejtőkre ültessük. Egy-egy magányos (szoliter) fa földig ágas koronájához néhány szárazságtűrő és fényigényes cserje, félcserje illik jól. Így a honi erdőkben természetes kísérője a cserszömörce (Cotinus coggygria), a cserjés koronafürt (Coronilla emerus), a pukkanó dudafürt (Colutes arborescens). Ezekhez társítható a dél-európai babérszuhar (Cistus laurifolius), a jeneszter (Spartium junceum), a barátcserje (Vitex agnus-castus), a levendula (Lavandula), az orvosi zsálya (Salvia officinalis), a zöld és szürke cipruska (Santolina viridis, S. cupressoides) vagy az izsóp (Hyssopus).

            Ha területünkre sűrűbben, erdőszerűen telepítjük a tölgyeket, akkor a molyhostölgy mellé cser és virágos (manna-) kőrist, esetleg néhány télizöld tölgyet (Q. x hispanica 'Lucombeana') ültessünk elegyesen. Az idővel felcseperedő erdőt falépcsőkkel, utakkal, teraszokkal egészítsük ki. Őshonos cserjefajokat, öntözés lehetősége esetén örökzöldeket telepítve a fák alá sajátos hangulatú, meghitt környezetet kapunk, amelyben a hazai növények a természet harmóniáját hozzák kertünkbe. Ugyanakkor az örökzöld és a lombjukat télen is megőrző, sárgásbarna hátteret festő tölgyek remek ellenhatást adnak, enyhe téli napokon a tavasz érzetét keltik. Örökzöldjeinket a tölgyek talajszintje alá mélyítve árkosan, gödrösen úgy telepítsük, hogy tövüket 10 centiméter vastag falomb, forgács, erdészeti kéregtörmelék takarja. Ez remekül megőrzi a vizet. A több fényt átengedő, szórt árnyékot adó molyhos- és csertölgy alatt legszebben díszlik a japán kecskerágó széleslevelű változata (Euonymus japonicus 'Macrophylla'), a dérbabér (Skimmia japonica, S. reevesiana, S. laurifolia), a kevésbé komor cserjés puszpáng (Buxus sempervirens 'Suffruticosa'), az olajfagyal (Phillyrea media), a kaukázusi illatcserje (Osmanthus decora). A kert nedvesebb talajú részein a magyar változatai (Ilex aquifolium 'Heterophylla', I. X altaclarensis 'Camelliifolia'), babérmeggy (Laurocerasus) és a ráncoslevelű bangita (Viburnum rhytidophyllum) is jól fejlődik a koronák alatt. A molyhostölgy magányos faként is gyönyörködtető kerti változatai csak oltással szaporíthatók, éppen ezért nem terjedtek el. Fenntartásra érdemes pedig a Q. pubecens f. crispa a molyhostölgy termőhelyén is megtalálható, apró, fodros levelű, szép változat.

2010-ben megjelenő CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető a következő oldalon: 

http://www.dendropress.com/