Klíma, származás, alkalmazkodás

A mediterrán éghajlat fő vonása, a téli félévi enyhe csapadékos időjárás és a nyári 10-20 mm-es gyakorlatilag elhanyagolható csapadékú száraz, meleg éghajlati szakasz sajátos, más éghajlati övben csak egész kis területeken fellelhető vegetációképet alakított ki. A vegetáció két fő összetevője: egy, a száraz nyárhoz „szárazságtűrő alakisággal" - xero-morfózissal - alkalmazkodott keménylevelű örökzöld növényzet és félcserjék és szárazságtűrő, fényigényes lágyszárúak egyidejű jelenléte, mozaikos elrendeződése a vegetációképben. Ezt a vegetációtípust, mint önálló formációt az örökzöld bokorerdő - a makkia, a garrigue, a chaparral - alkotja, éspedig úgy, hogy a geomorfológiai alakulást, a víz talajbeli áramlását követve a „vízbefogadó területeken" kisebb erdőfoltok, illetve örökzöld bozótosok váltják egymást a „vízvesztő területek" fényigényes lágyszárú és félcserje-párnacserjés növényzetével.

A fénykedvelő növényzet és a nedvességet jól kihasználó erdőnövényzet közötti egyensúlyt a Mediterráneumban a téli eső és a nyári szárazsági szakasz tartja fenn: a téli időszakban a sziklanövényzet között százával kelnek a mediterrán cserjék és „előőrs" (pionír) fák úgy, hogy egyetlen négyzetméteren olykor 300 fás csíranövényt is megszámlálhatunk! Száraz éghajlati szakasz nélkül a fás növényzet hamar elhódítaná a lágyszárúak és a félcserjék területét, s ezen növényzeti típus hamarosan végleg kiszorulna a mediterrán térség alsó övezetéből. Ellentétes folyamat indul el a nyári félévben, amikor a fás növények szorulnak vissza a szegélyen és a részben lombját vesztett erdő szegélyén ősszel megjelennek a félcserjék csíranövényei. Ha a mediterrán téli eső mennyisége csökkenne, az erdő egyre jobban összeszorulna a terjedő félcserjések foltjai között.

A fényigényes félcserjék és a vízigényes, de szárazságtűréshez alkalmazkodott növényzet együttese a Mediterráneum legjellemzőbb- növényzeti képe. A valódi, azaz Eumediterránnál szárazabb (félcserjésedő, félsivatagias), az annál nedvesebb (záródó erdejű szubtrópusias), valamint a hidegebb éghajlaton kialakult lombhullató elegyes vegetációtípusok már a szubmediterrán növényzethez tartoznak.

Az északi lejtőkön a makkia övében bükkösök lehetnek és már a kisebb völgyekben túlnőhetik a lombhullató cser-, molyhos- vagy spanyoltölgyet és így a hűvösebb, nedvesebb hajlatokban az örökzöld makkiát nyomban lombelegyes erdőfoltok válthatják fel. A folyóvölgyek teraszain platánligetek, a folyóvölgyekben oleander­és tamariszkusz-ligetek jelennek meg Európában, míg platán ligetek nyugati szamócafával és örökzöld tölgyekkel Kaliforniában.

A legszárazabb tengerparti oldalakon és a homokon a mediterrán fenyvesek kiszorítják a makkfát, amely csak mint sínylődő aljnövényzet marad meg a fák árnyékában.

2010-ben megjelenő CONIFERS AROUND THE WORLD megrendelhető a következő oldalon:

http://www.dendropress.com/